Zentrum.hu

Bemutatkoznak a német kisebbségek

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A német szövetségi kormány a kitelepülési ügyekért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottjának, Hartmut Koschyknak a kezdeményezésére adta ki a német kisebbségekről szóló Deutsche Minderheiten stellen sich vor című brossúrát.

A kiadvány a Dániában, Közép- és Kelet-Európában, valamint az egykori Szovjetunió utódállamaiban élő német kisebbségek kultúráját, történetét és mai helyzetét mutatja be.

Az említett német kisebbségek nagy része tagja a FUEN-en belül működő Német Kisebbségek Munkacsoportnak (AGDM). Ez lehetővé tette a szövegek és a képanyagok megfelelő előkészítését az AGDM koordinációs központjának és a Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) a FÁK és a Baltikum területén élő német kisebbségek támogatásáért felelős ügyosztályának együttműködésével.

Az eredmény? Egy színes és informatív kiadvány, amit szívesen vesz kézbe az olvasó, hogy áttekintést nyerjen a Németországon kívül élő németekről.

A prospektus a német kormány PR-tevékenységének részét képezi, és itt tölthető le.

Exit mobile version