Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Az ágfalvi németek kitelepítésének – vagy ahogyan a magyarországi németek nevezik -, elűzetésének 72. évfordulójára emlékeztünk 2018. április 14-én az ágfalvi evangélikus templomban és mellette lévő Luther téren. Az idei volt az első év, hogy senki nem jött el kitelepítettek közül a falu – évről évre megtartott – rendezvényére. Tavaly még itt volt egy bácsi, tavalyelőtt nagyon sokan, és azelőtt is mindig néhányan. Idén már nem jött nem jött el senki, hiszen 72 év eltelt, és az is, aki akkor 10 éves lehetett, amikor felszállt Ágfalván a vonatra, ma legalább 82 éves.

Úgy gondolom, hogy így még nagyobb a felelősségünk, hogy megemlékezzünk az 1946-ban történetekről. Még nagyobb, hiszen alig vannak már szemtanúk. Immár rajtunk a sor, hogy elmeséljük gyermekeinknek, unokáinknak és az utánunk következő generációknak, hogy mi történt 1946-ban Ágfalván.

Ha a kitelepítésre gondolunk, akkor elsősorban az elűzöttek jutnak eszünkbe. Pedig jó, ha az itt maradott németekről sem feledkezünk meg. Azokról, akiknek a szeme előtt összeomlott egy világ, és porrá lett mindaz, amit addig ismertek és szerettek. Ma már alig élnek ezek közül a szemtanúk közül. A tavalyi évben hét embert eltemettem a Hegy utcából. Abból az utcából, ahol az ágfalvi németség maradéka élt a kitelepítés után. Itt élt Böhm András helytörténész is, akinek a személye Ágfalván garancia volt arra, hogy a történelem mozzanatai, az arcok, az emlékek, az események nem kerülnek a feledés homályába. András bácsi három és fél éve nincs köztünk. És szemtanúk is alig vannak már a faluban. Borzongva gondolok bele, hogy mostantól – jobb híján – miénk miénk a felelősség, hogy soha, soha ne felejtődjenek el azok a gyalázatos dolgok, amelyek 1946-ban történtek Ágfalván, és szerte Magyarországon a német lakossággal.

Heinrichs Eszter
evangélikus lelkész, Ágfalva és Sopronbánfalva