Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeFőhírMegmutatni és megismerni

Megmutatni és megismerni

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) immár tíz éve rendezi meg évről évre a Blickpunkt – Képek versenyét. Az internetes fotópályázatra az elmúlt évtizedben több mint háromezer kép érkezett. És az éves falinaptárak mellett egy fotóalbum is megjelent. Az egyes versenyévadok döntőbe jutott alkotásai pedig a helyi német önkormányzatok, intézmények, illetve egyesületek meghívására az ország legkülönbözőbb pontjaira is eljutnak.

IMG_4741

Augusztus 19-én és 20-án Babarcon volt látható egy,  a 2017. évi pályázatra beküldött alkotásokból összeállított képanyag. A baranyai település búcsújának dátuma egybe esik a nemzeti ünnepével. Így annak előestéjén a búcsúfa állítást követően nyílt meg a kiállítás. Ambach Mónika, a Zentrum igazgatója gratulált a babarciaknak, hiszen már több alkalommal küldtek be díjazott alkotásokat, illetve megemlékezett arról is, hogy a Blickpunkt vándorkiállítás legeslegelső állomása is a községben volt 2009-ben.

Videó a Blickpunkt vándorkiállítás babarci megnyitójáról >>>

Egy héttel később, augusztus 25-én a szomszédos Szajkon, a „Fogadj el” Alapítvány nyílt napján csodálhatták meg az érdeklődők a képeket, amiket az egykori parasztudvar pajtájában állítottak ki a szervezők. Az alapítvány fogyatékos fiatalokkal együtt élő családok megsegítését tűzte ki célul. A napközi otthon 1995 óta fogadja a segítségre szoruló gondozottakat. A megnyitón Ambach Mónika a másság, a különbözőség elfogadásáról beszélt. Hiszen a megszokottól való eltérés nem feltétlenül választott dolog. Lehet előny, de lehet teher is. Ugyanakkor, ha nyitottak vagyunk a másra, érdeklődéssel közelítünk felé, azzal csak gazdagodhatunk.

A Blickpunkt vándorkiállítás is azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa, miben tér el a német népcsoport a többitől, illetve mik a hasonlóságok. Hiszen csak így érthetjük meg, hogy milyen színes és különleges közösség is ez.

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr: Búcsú a 2024/25-ös ballagó évfolyamtól

Andreas Gering főigazgató: „Az élet nem futószalag – hanem kaland!”

Az MNÁMK Ifjúsági Tánccsoportja Athénban – egy különleges táncprojekt élményei

A bajai MNÁMK tizenegy táncos diákja három pedagógus kíséretében egy nemzetközi táncprojekt keretében Görögország fővárosába, Athénba látogatott.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

A 2022. évi népszámlálás adatainak elemzése

A 2022. évi népszámlálás végleges adatai 2023 őszén jelentek meg, amelyek alapján elemzések készültek a magyarországi németek létszámáról és összetételéről különböző szempontok szerint.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

Dr. Erdős Ferenc: Mór története

Az itt bemutatott 2002-ben megjelent kétnyelvű kiadvány nem pusztán egy helytörténeti monográfia, hanem méltó tisztelgés Mór múltja, értékei és közössége előtt.

Simányi Frigyes: Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei

Egy kötet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni, hogyan éltek elődeink a falusi mindennapokban és hogyan őrzik ezt a tudást ma a baranyai tájházak.