Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
A magyarosítás és az asszimiláció következtében általában igen keveset tudunk a főváros „német történetéről”, ami önmagában egy különlegesség, ha arra gondolunk, hogy ez esetben Magyarország fővárosáról van szó.
A Zentrum-Programme im HdU sorozat március 27-ei A németek nyomában Budapesten című rendezvénye a német városi lakosságról, azok utcáiról, tereiről és épületeiről szóló előadással kezdődött a Magyarországi Németek Házának rendezvénytermében, majd a résztvevők sétát tettek a Belvárosban és Lipótvárosban.
Soós István érdekfeszítően beszélt arról, hogy tulajdonképp hol bukkanhatunk német nyomokra a Budapest V. kerületében, a Belváros-Lipótvárosban, és miért is van belőlük ilyen sok.
A mai kritériumok alapján igen nehéz meghatározni, hogy 1686 és 1850 között kik képezték Budapest lakosságát. A pesti németek betelepülését követő kétharmados többséget adó létszáma egyre csak csökkent, 1851-re már csak 40,5 százalékát tette ki az akkori kilencvenezres népességnek, arányuk az 1890-es évekre 13 százalékra csökkent.
A XIX. század közepére Pest lett a Magyar Királyság gazdasági, politikai és kulturális központja. Fontos megjegyeznünk, hogy Pest városának ezen századbeli fejlődése jórészt a németek bevándorlásának, majd itteni tevékenységének köszönhető, hiszen fürdők, fogadók, kávéházak, hotelek nyíltak, nyomdákat alapítottak, számos német nyelvű könyvet adtak ki és újságot nyomtattak. A fővárosban érdekes módon az irodalmi német nyelv szinte csak nyomtatott formában létezett, illetve felsőbb körökben és a Pesti Német Színházban használták. Az utca beszélt nyelvét azonban számos dialektus színesítette. Mindemellett ebben az időben elengedhetetlen volt németül tudni.
Ez még 1855-ben is jellemző volt a városra, amit Karl Müller Die deutsche Sprache című korabeli verse is alátámaszt:
„Die deutsche Sprache ist vorherrschend,
Gefahr kannst Du nicht laufen,
Kannst vieles doch für gutes Geld
Und ungrisch Worte kaufen.”
Bár a nyomtatott és dokumentált anyagok szerencsére megmaradtak, az épületek többségét lebontották, így csak azok nyomai megtalálhatóak.
A séta a Deák téren kezdődött. Egykoron a két városrészben hét piac működött: négy Lipótvárosban és három a Belvárosban. A németek az úgynevezett Kohlmarktot, azaz Zöldségpiacot működtették a mai Deák Ferenc tér területén. A Károly körút (Kiskörút) neve korábban Landstraße (Országút) volt, és itt kezdődött az egykori Waitzner Straße, azaz Váci út (nem összekeverendő a Váci utcával), ami a mai Bajcsy-Zsilinszky út. A német származású építész, Pollack Mihály tervezte Deák téri evangélikus templom megépülése, nemcsak az evangélikus németek, hanem az evangélikus magyarok és szlovákok számára is örömteli esemény volt. Soós úr megemlítette azt is, hogy itt őrzik az Evangélikus Országos Múzeumban Luther Márton saját kezűleg írt testamentumát. Ezt egy magyar nemesnek, Jankovich Miklósnak köszönhetjük, aki a végrendeletet még a 19. században vásárolta meg.
A török idők utáni egyik legrégebbi utca a korábbi Schiffsgasse vagy Weiße Schiffsgasse, a mai Fehérhajó utca. Itt működött a város legrégebbi, 1696-ban épült Zum Weissen Schiff”, magyarul Fogadó a fehér hajóhoz nevű vendégő, ami cukrászdája miatt is nagy népszerűségnek örvendett. Az épületet sajnos a XIX. század végén lebontották.
A korabeli Theaterplatz-on (Színház téren) állt a – szintén Pollack Mihály által tervezett – Pesti Német Színház. Az 1812-ben megnyitott épület 3500 fős befogadóképességével, 1847-es leégéséig, Európa legnagyobb színháza volt. A teret később I. Ferenc József egyik lánya után átnevezték Gizella térre, majd csak 1960-tól kapta a Vörösmarty tér nevet. Nem messze a színháztól állt egy híres hotel, melynek Emmerich nevű tulajdonosát, aki eredetileg nagykereskedő volt, kétszer is kinevezték városi bírónak és emellett még hat hotelt és kávéházakat is birtokolt.
A Josefsplatz eredetileg II. Józsefről kapta a nevét. A teret később nevezték át József nádor tiszteletére, aki a Városszépítő Bizottmány elnökeként a 19. század elején jelentősen hozzájárult az újonnan épülő két- és háromemeletes klasszicista épületek építtetésével Pest városának bővítéséhez és a városkép szépítéséhez.
Figyelemre méltó és igen mulatságos, hogy hogyan változtatták meg az utcák neveit, ami gyakran azok rossz fordítását – tulajdonképpen azok magyarosítását -jelentette, mesélte az előadó a séta során. Például a Goldene Handgasse (ahol korábban aranyművesek dolgoztak) nevét Aranykéz utcára, vagy az Alte Postgasse Régiposta utcára lett keresztelve. Így lett a Karpfensteingasse-ból (mely az akkori városi bíró nevét viselte) Pontykő majd Kőpony utca, vagy az Ungar vezetéknevű úrról elnevezett utcából Magyar utca, ami nem az egykor az utcában lakók nemzetiségére utalt.
A különleges, csaknem húsz állomásból álló és sokakban további emlékeket ébresztő séta a Kígyó utcában, a számos gyógyszertárat is felsorakoztató korabeli Schlangengasse-ban végződött.
Soós István a meglátogatott városrészeket nagyon jól ismeri, sőt a Deutsche in der Innenstadt-Leopoldstadt (Németek Belváros-Lipótvárosban) című könyv társszerzője is, mely kiadványt a Zentrum könyvtárából is kikölcsönözhetik a kedves érdeklődők.
Frei Nándor
Fotó: Grund Lajos
Zentrum.hu
〰〰〰〰〰
Támogatók:
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Miniszterelnökség • Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
NEMZ-KUL-19-1047
Szervező:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)
