Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Oktatási és Ifjúsági Bizottságai javaslatokat várnak a 2020. évi Koch Valéria-díjazottjaira. A díj célja legfeljebb három, a középiskola utolsó két évfolyamának egyikébe járó magyarországi német diák elismerése a nemzetiséghez kötődő sokoldalú tevékenységükért, illetve legfeljebb kettő a felsőoktatásban alap- vagy mesterképzésben illetve osztatlan képzésben 2019-ben végzett magyarországi német hallgató elismerése kiváló, magyarországi német témát feldolgozó szakdolgozatáért.
Középiskolások esetében a nevezés az érintett oktatási intézmény feladata. Felsőoktatási intézményben végzettek esetében a hallgató egyénileg pályázik a tanszék/intézet és/vagy a konzulens ajánlásával. Több pályázó esetében az intézmények sorrendet állíthatnak fel a jelöltek között. A díjak megosztására nincs lehetőség. A Koch Valéria-díjat csak a magyarországi német nemzetiséghez tartozók kaphatják meg.
A javaslathoz a következő mellékleteket kell csatolni:
Középiskolások esetében:
- táblázatos önéletrajz
- lakóhely szerinti német nemzetiségi önkormányzat és/vagy egy magyarországi német egyesület ajánlása indoklással
- a legutóbbi év végi bizonyítvány másolata – feltétel a jó tanulmányi eredmény (min. 4,0-es átlag), kiemelkedő teljesítmény német nyelv és irodalom tantárgyban (5), jó magatartás és szorgalom)
- egy 1-2 A4-es oldalnyi terjedelmű fogalmazás a német nemzetiségi területen kifejtett tevékenységeiről kitekintéssel a jövőre
- pályázó otthoni címe, telefonszáma, e-mail címe
Végzős hallgatók esetében:
- táblázatos önéletrajz
- lakóhely szerinti német nemzetiségi önkormányzat és/vagy egy magyarországi német egyesület ajánlása indoklással
- a tanszék ajánlása
- a szakdolgozat és annak konzulensi értékelése
- egy 1-2 A4-es oldalnyi terjedelmű fogalmazás a német nemzetiségi területen kifejtett tevékenységeiről kitekintéssel a jövőre
- pályázó otthoni címe, telefonszáma, e-mail címe
A javaslatokat német nyelven, 2019. október 15-ig az MNOÖ Hivatalának (1026 Budapest, Júlia u. 9., Levélcím: 1537 Budapest, Pf. 348.) kell benyújtani. A kiválasztáshoz tartozik a középiskolások esetében egy beszélgetés is, melyre a jelölteket – akik a fenti követelményeknek megfelelnek – a beküldési határidő lejártát követően hívjuk meg.
A díjak átadására az MNOÖ 2020. évi Országos Gáláján, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján, Pécsett kerül sor.