Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Misch Ádám emlékkiállítás nyílt a Magyarországi Németek Házában
A 2013 szeptemberében indított Zentrum-Programme im HdU programsorozat rendezvények változatos palettáját tudhatja magáénak, melyek közül több – ahogyan a legutóbbi is – bizonyos évfordulókhoz kapcsolódott.
Misch Ádám 85 évvel ezelőtt született és 25 éve hunyt el, utalt az évfordulókra Schuth János, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének (VUdAK) első elnöke a Magyarországi Németek Házában február 12-én megtartott kiállításmegnyitón.
A magyarországi német képzőművész 1935-ben született Soroksáron és 1995-ben hunyt el Budapesten. Két éven keresztül teológiát tanult Egerben, majd 1955-től 1960-ig a Csepel Művek Képzőművészeti Szabadiskolájának volt tagja. 1965-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Később művészeti szabadiskolát és több művésztelepet vezetett, többek között a Győri Vagon és Gépgyárban dolgozó acélszobrászati művésztelepi részleget 1973-tól 1980-ig. 1989-től a festészet mellett kísérleti videók készítésével is foglalkozott. Munkásságát több díjjal is elismerték. Misch Ádám a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének társalapítója és annak képzőművészeti szekciójának első elnöke volt. Az elnöksége alatti három évben – váratlanul bekövetkezett haláláig – sokoldalú kapcsolatainak és tehetségének köszönhetően „értékes tagokat” tudott megnyerni a VUdAK számára. A szövetség munkájához jelentősen hozzájárult projektjeivel, ötleteivel, illetve a nemzetközi együttműködéseket is nagy mértékben elősegítette, emelte ki Schuth János. Schuth a festő özvegyének, Heim-Misch Mártának is megköszönte, hogy rendelkezésre bocsátotta a művész hagyatékából származó képeket. Az özvegyet a képek összeválogatásában Wolfart János művészeti szakértő segítette.
A megnyitón a magyarországi német zongoraművész és tanár, Elmauer József működött közre. Előadásában a festő egyik kedvenc zeneszerzőjének, Mozartnak a C-dúr zongoraszonátáját hallhatta a közönség.
A kiállítást Wolfart János mutatta be a közönségnek. A művek a rendezvényterem különböző részeiben Misch Ádám egy-egy alkotói korszaka szerint lettek csoportosítva. A kisebbikben látható művek a hatvanas-hetvenes évekből, a középső részben művészetének átmeneti időszakából, a harmadikban pedig utolsó, 1983-től 1994-ig tartó alkotói korszakából valók. Wolfart a művészt idézetek segítségével többször is „megszólaltatta”, aki az utolsó alkotói korszakát ily módon jellemezte: „Ezek a párhuzamosan futó vonalak mindig alulról felfelé futnak. Ez egy bizonyos felfelé való törekvés. A tárgyak szellemiségét keresem, a színek esetében úgyszintén. A párhuzamosan futó vonalak megtörik a színes tereket, és ez egyúttal feszültséget rejt magában. A fent a szellemiség világa, amit a színekkel is ki kívánok fejezni, a transzcendentális teret tehát. A képeimen nagyon kevés színt használok: sárga, kék, fekete, fehér. A sárga valamennyi transzcendentalitást is hordoz. Tehát ezekkel valami olyan képzőművészeti nyelvet szeretnék létrehozni, amivel meg tudom értetni azokat a gondolatokat, élményeket, amelyeket én közölni szeretnék.”
A szakértő kiemelte még, hogy az emlékkiállítás mottója a „soha vagy ritkán látott művek” lehetne, mivel az „Utazás közben” a „Központi törekvés” és az utolsó alkotói korszakához tartozó „Sokszor/Pünkösdkor” is először, itt a Magyarországi Németek Házában kerültek kiállításra.
Az est végül emelkedett hangulatban ért véget, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a megnyitót követő fogadáson a vendégek egy-egy pohár bor mellett a sokoldalú magyarországi német művészről és a kiállított műveiről még hosszan beszélgettek.
Frei Nándor
Fotók: Grund Lajos
További képek a megnyitóról >>>
A kiállítás június végéig tekinthető meg a Magyarországi Németek Házában (1062 Budapest, Lendvay u. 22) előzetes bejelentkezést (06-1/373-0933 vagy info@zentrum.hu) követően.
〰〰〰〰〰
Támogatók:
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Miniszterelnökség • Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
NEMZ-KUL-20-0474
Szervező:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)
Partner:
Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége