Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük. Szinte hihetetlen, hogy ez idén a világon az 50., hazánkban pedig a 30. évfordulója az eseménynek. Az elképzelés és az elnevezés már egy 1969-es UNESCO-konferencián megszületett. 1970. április 22-én Denis Hayes egyetemista kezdeményezésére, 20 millió ember részvételével került sor az első környezetszennyezés elleni megmozdulásra az Amerikai Egyesült Államokban. Az esemény 1990 óta vált nemzetközivé, amihez Magyarország is csatlakozott. Azóta több mint ezer szervezet támogatásával 175 országban kerül megünneplésre. Az esemény fő célja pedig mindig az, hogy az emberek jobban megtanulják megbecsülni természetes környezetüket, és hogy megváltoztassák fogyasztói szokásaikat.
Olyan „környezetvédelmi trendek”, mint a nagyvárosokban egyre jobban elterjedő kerékpárhasználat, vagy a hulladékok újrahasznosítása, széleskörűen elterjedtek. Azonban a bioszféra állapotát illetően még rengeteg a tennivaló. A politikusok többsége nem kételkedik már abban, hogy valamit tennünk kellene, ezért is ratifikálta eddig közel 200 ország a globális felmelegedés ellen hozott 2015-ös párizsi egyezményt, melynek vállalásai 2020-tól lépnek életbe. A nagy kérdés inkább az, hogy van-e még időnk és ha igen, mennyi, hogy az elkövetkező generációk számára egy olyan világot hagyjunk örökül, melyben még viszonylag normálisan élhetnek. De az is lehet, hogy már az elkövetkező évtizedekben elfogynak a forrásaink és erre esélyünk sem marad.
Ehhez azonban olyan szintű elköteleződés kellene, ami utoljára talán az 1968-as mozgalmaknál volt megfigyelhető, melyek az egész világon megváltoztatták az emberi társadalmat és végül a mai a környezetvédelmi trendekhez vezettek. Ezen mozgalmak egyik legradikálisabb vezetői közé tartozott Joschka Fischer is, aki 1948. április 12-én a Baden-Württembergben található Gerabronnban született. Magyarországi német szüleit 1946-ban Budakesziről űzték el Nyugat-Németországba, ahol kispolgári életvitelt folytatva tapasztalhatták meg a gazdasági csoda bekövetkeztét. A fiatal Joschka Fischer azonban sem családjába, sem a társadalomba nem volt hajlandó beilleszkedni, így 17 évesen elhagyta a gimnáziumot, majd 1966-ban a Fellbachban megkezdett fotográfus-képzést is. 1967-től a radikális baloldali diákmozgalmakhoz csatlakozott, utcai harcokban is részt vett, az ún. Außerparlamentarische Opposition – APO – (parlamenten kívüli ellenzék) „megélhetési forradalmárjává” vált. A demonstrációkon erőszak révén szerette volna korának Németországát megváltoztatni. Az 1970-es évek végére azonban felismerte, hogy az erőszak semmire sem vezet, és a törvényes politizálás útjára lépett. 1980-ban ő volt egyike a Die Grünen (Zöldek) nevű párt alapítóinak. 1983-ban már a bonni parlament első zöld frakcióját erősítette, 1985-re pedig Hessen tartomány környezetvédelmi minisztere lett. Ebben a minőségében tett – csak a rá jellemző – tornacipős eskütétele, szimbolikus hatással bírt. Végül a zöld politikus, aki 1998 és 2005 között mint Németország külügyminisztere és kancellár-helyettese a 2000-es évek közepén hagyta el a politikai porondot.
Talán nekünk is hasonló módon kellene megváltoztatnunk a világhoz való hozzáállásunkat, mint a magyarországi német származású politikusnak. Talán „magyarországi német jelenünkben” nemcsak őseink nyelvét, zenéjét, táncait és tárgyi hagyatékát kellene megőriznünk, hanem olyan „sváb erényeket” is, mint a spórolás, ami egyben erőforrásaink értelmes felhasználást is jelenti. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mekkora lehetett egy 1930-as évekbeli parasztcsalád ökológiai lábnyoma. Elég csak belegondolnunk, hogy a sparherdet (tévesen sparheltként nevezett takaréktűzhely) nemcsak fűtésre, hanem főzésre is használták, a pince és a kút egyben korabeli hűtőgépként is szolgált. Tulajdonképpen nem létezett háztartási szemét, hiszen az organikus hulladékot a trágyadombra dobták vagy az állatokkal etették meg, a megmaradt ételt pedig felhasználták más ételek elkészítéséhez. A tönkrement tárgyakat sem dobták ki rögtön, hanem megjavították, illetve a ruhák is csodálatos átalakulásokon mentek keresztül. Az embereket biológiailag lebomló tárgyak vették körül.
Persze értelmetlen lenne az idő kerekét visszaforgatni, de a magyarországi németek spórolást illető gondolkodásmódja nagyban hozzájárulhatna egy élhetőbb jövő megteremtéséhez. Bizonyos teóriák szerint a koronavírus-krízis a környezetszennyezés eredménye. Hogy ez valóban így van-e, csak később derülhet ki. A világ viszont a krízis után valószínűleg meg fog változni. Ennek során inkább lenne szükségünk „evolúcióra, mint revolúcióra”. Mindegy, hogy az első lépéseket tornacipőben, csizmában, pacskerben vagy mezítláb tesszük meg, a lényeg hogy megtegyük végre.
Frei Nándor