Zentrum.hu

Mondjunk köszönetet az apáknak is!

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Ahogyan minden évben, idén is május első vasárnapján ünnepeltük az édesanyákat, a hónap utolsó vasárnapja pedig a gyermekeké volt. A pedagógusok június első vasárnapján következtek a sorban, amikor is ezúttal sok helyen az egész család együtt ünnepelhetett, ugyanis a koronavírus miatt a szülőknek is részt kellett venniük mintegy pedagógusként az otthontanulásban. Az „ünnepeltek köréből” már csak egy „csoport” hiányzik, és ez az édesapáké. Bár Magyarországon nem annyira elterjedt, mindig június harmadik vasárnapja az apák napja.

Ki gondolta volna, hogy a világon éppen 110 évvel ezelőtt tartották meg először az apák napját. Mindez 1910. június 19-én az amerikai egyesült államokbeli Spokane-ben, Washington államban történt. Az okot az ünneplésre pedig az adta, hogy egy megözvegyült polgárháborús veterán lánya meg akarta ünnepelni édesapját. A férfi több gyermekét egyedül nevelte, és életével sokaknak jó példával szolgált.

Ahogy William Jackson Smart élete, úgy sok magyarországi német édesapáé sem volt sem a betelepítést (XVIII. sz.), sem a második világháború utáni elűzetést követő időszakban egyszerű. A második világháború vége óta a családon belüli „klasszikus” szerepek lassan megváltoztak. Sok háziasszonynak, hogy családja megélhetését biztosítsa, munkába kellett állnia. A szorgalom, a spórolás, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség mindig is a magyarországi németek erényei közé tartoztak, így nem volt ritka, hogy a Magyarországon maradottak és a Németországba elűzöttek közül sokan már tíz-húsz évvel a jogfosztás, vagyonelkobzás és elűzetés után visszavásárolták a házukat, vagy újat építettek.

A rugalmasság a modern élet kihívásaihoz való alkalmazkodást illetően manapság nem csak a magyarországi németeket teszi próbára. Korábban inkább a nyugati társadalmakra volt jellemző, hogy az édesapák gyesre mentek, hogy otthon a kisgyermekekre vigyázzanak, mivel az anyák így tudták megtartani az állásukat, vagy mert a családi költségvetést veszélyeztette volna az anya magasabb keresetének a kiesése.

Manapság már Magyarországon sem ritka, hogy az anyák háztartásban betöltött szerepét részben vagy teljes mértékben átveszik az apák. De nemcsak a gyermekek gondozásában való részvétel, hanem a „klasszikus női háztartási munkák” vagy ezek megosztása mindenki számára nagy mértékben megemelheti a családdal eltölthető minőségi időt. A családot felfoghatnánk úgy is, mint egy egységes organizmust, melyben minden egyes szerv jólléte fontos a működés szempontjából. Ha a családanya jól és kipihentnek érzi magát, az az egész családra kihat, de ugyanez érvényes a gyerekekre és az apákra is. Így nemcsak a saját igényeinket kellene önző módon követni, hanem – ahogyan az régebben a magyarországi németeknél is szokásos volt – a munkában is közösen kéne részt vállalni. A főzés, a mosás, a vasalás, a porszívózás, a szemét kivitele, a mosogatás, a felmosás, de akár az autómosás feladata sem kellene, hogy nemek, vagy – egy bizonyos kor felett illetve alatt – életkor szerint legyen felosztva. Itt az általános jóllétnek kellene az elsődleges szempontnak lennie a család minden egyes tagjának a családon belüli saját minőségi idő és a függetlenség egyensúlyba hozásával.

Az édesapák ünneplésének szokása anno viszonylag gyorsan elterjedt az egész USA-ban, de csak az 1970-es évektől emelték hivatalos ünneppé, amelyet minden évben június harmadik vasárnapján tartanak. A hagyomány a világon különböző módon terjedt el, illetve országonként más-más napon ünneplik. A legtöbb országban azonban június harmadik vasárnapjára esik, ahogy hazánkban is, de még nincs hagyománya. Ugyanakkor ez egy remek alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk az édesapáknak, nagyapáknak és dédapáknak is!

Frei Nándor

Exit mobile version