Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Beszélgetés a Koch Valéria-díjas Emmert Elizával

A hagyományok szerint minden év elején gálaműsor keretében adják át a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának díjait, a Magyarországi Németségért Arany Dísztűt, valamint a Koch Valéria-díjat. Sajnos a koronavírus – mint annyi mást – ezt az idei rendezvényt is felülírta. Az ünnepséget a televízióban és az interneten közvetítették. A nézők válogatást láthattak az előző évek gálaműsoraiból, de az újonnan kitüntetettekkel is megismerkedhettek. A díjazottak között volt Emmert Eliza, a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja (MNÁMK) 12.c osztályos tanulója is, aki a teljesítménye elismeréseként Koch Valéria-díjban részesült. Fiedler Antal vele beszélgetett.



– Eliza, szívből gratulálok! Hogyan sikerült elnyerned ezt a rangos elismerést?
-Nagyon szépen köszönöm! Az 1998-ban elhunyt költőnőről elnevezett díjat azoknak a középiskolás, illetve egyetemista fiataloknak ítéli oda az MNOÖ, akik a német nemzetiség területén kimagasló teljesítményt nyújtottak. Jómagam a tánccsoport tagjaként, a Neue Zeitung, a Batschkaer Spuren vagy más német nyelvű újságban megjelenő cikkek, riportok szerzőjeként, valamint egyéb, a magyarországi németséggel kapcsolatos munkámért érdemeltem ki az elismerést. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy idén én lehetek az egyik díjazott! Arra is büszke vagyok, hogy nővérem után, a családban másodikként én is elnyertem ezt az elismerést! Igaz, a járvány miatt fizikai értelemben még nem vettem át az oklevelet, de levél formájában már értesítettek róla.

– Kezdjük az elején! Honnan ered a magyarországi németséghez való kötődésed?
– Családi ágon 100 százalékban sváb származású vagyok. Édesanyám garai, édesapám véméndi. Mindketten magyarországi német családban születtek, nőttek fel. Ez az egyik nagyon fontos kapocs számomra. A másik az MNÁMK. Általános iskolás korom óta járok ebbe az intézménybe, szóval vérbeli „frankelos” vagyok. Tanulmányaim során különös érdeklődéssel figyeltem mindent, ami a magyarországi németségről szól.

– Milyen nemzetiségi tevékenység jellemez egy magadfajta, vérbeli frankelost?
– Gyermekkorom óta járok német versmondó versenyekre, tagja vagyok az iskola néptánc csoportjának. Nagyon szeretek táncolni! Részt veszek az énekkar munkájában, énekelek az UBZ Nachtigallen (Csalogányok) szűkített kórusban. Velük főként német nemzetiségi dalokat adunk elő. Szerepeltem kisebb színjátékokban, felolvastam, konferáltam a helyi német önkormányzat megemlékezésein. Manz Alfréd tanár úr felkérésére többször tevékeny részese lehettem iskolai nemzetiségi rendezvényeknek. Örömmel vállaltam, köszönettel tartozom neki, amiért bevont ezekbe.

– Említetted, hogy nagyon szeretsz táncolni a nemzetiségi tánccsoportban. Gondolom, ez is egyik része német identitásodnak. Beszéled is a sváb nyelvjárást?
– Szüleim gyermekkorom óta svábul beszélnek velem, így – hála nekik – igen, beszélek svábul. Az a véleményem, hogy az autentikus nyelv az identitás legfontosabb része. Sajnálom, hogy egyre kevesebben beszélnek már svábul… Ami pedig a táncot illeti. Édesapámtól tanultam polkázni, keringőzni. A kedvencem viszont az, amikor a svábbál végén, már csak mi, táncosok vagyunk ott, és hatalmasat marsolunk!

– Igen, ennek én is voltam már szemtanúja. Tényleg fantasztikus látvány! Az előbb egy gondolat erejéig kitértél Édesapádra, aki köztudottan szintén „MNÁMK”-s, a Közművelődési Intézményegység vezetője. Nem mellesleg kiválóan harmonikázik. Megtanított már téged is?
– Igen volt már, hogy tanítgatott. Apu mindig azt mondja, hogy több lábon álljunk. Az egyik természetesen a zene. A családban mindenki játszik valamilyen hangszeren, így én sem lóghattam ki a sorból. Óvodás korom óta tanulok fuvolázni. Bátyám zongorázik, nővérem és édesanyám hegedül, apu harmonikázik, én pedig fuvolázok.

– Beszéltünk már a családodról, az iskoládról. Mindkettőt mélyen áthatja a német nemzetiség. A barátaid is ebből a körből kerülnek ki?
– 2018 óta tagja vagyok a GJU-nak, vagyis a Magyarországi Német Fiatalok Közösségének. Kirándulásokat, túrákat, sportrendezvényeket, bálokat szervezünk. Voltunk például Burgenlandban és Horvátországban kirándulni. Az a célunk, hogy minél több fiatalt ismertessünk meg a német nemzetiség életével, történetével, szokásaival. Minden évben előszilvesztert tartunk, egy fergeteges bál formájában. Multiplikátor, vagyis segítő a funkcióm, ami azt jelenti, hogy beszámolókat készítek eseményekről, programokról vagy segítek a szervezésben, esetleg embereket toborzok egy eseményre. Jól érzem magam ebben a közösségben, de nem csak itt leltem barátokra. Az osztályközösségünk is nagyon jó, és vannak más, nem a német nemzetiséghez köthető barátaim is.

– Ha már osztály. Hamarosan érettségizel. Hogyan tovább?
– Német nemzetiségi óvónő szeretnék lenni. Tavaly nyáron volt szerencsém négy hét gyakorlatot eltölteni Németországban, egy müncheni óvodában. Óriási élmény volt! Ezt megelőzően is erre a pályára készültem, de az az időszak megerősített az elhatározásomban. Az utolsó napon megtanítottam a gyerekeknek és az óvónőknek a „Schuster flick mein Schuh” című dalra elkészült tánckoreográfiánkat. El voltak ájulva tőle. A hogyan tovább kérdésre pedig az a konkrét válaszom, hogy Németországban szeretném folytatni tanulmányaimat.

– Nincs kétségem afelől, hogy sikerülni fog. Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy Eliza életét csak a német nemzetiség tölti ki, csendben jegyzem le a következőket: szívesen olvassa Kiera Cass-tól a Szirént, ha lehet megnézi a Karib-tenger kalózait, Sam Smith dalait hallgatja, lehetőség szerint Ausztriába és Svájcba utazna, miközben carbonarat enne és sokat táncolna! Sok sikert!