Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Hogyan lehet általában a nemzetiszocialista múlthoz viszonyulni? Hogyan értelmezték és értelmezik manapság ezt a korszakot a nyilvánosságban és családi szinteken Németországban? Ezen témák feldolgozása a magyarországi németek tekintetében is igen fontos, hiszen a második világháború előtt, alatt és után – elég csak a népcsoport kollektív büntetésére gondolnunk – gyakorlatilag a népcsoport minden tagja valamilyen szinten és tekintetben érintett volt.
A témában még sok minden feldolgozásra és kutatásra vár, ennek sikerességéhez a nyílt diskurzus pedig kiemelten fontos, jegyezte meg Ambach Mónika, a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) igazgatónője az est felvezetőjében, a Zentrum-Programme im HdU szeptember 29-ei rendezvényén, mely a budapesti Goethe Intézettel együttműködve valósult meg. Az igazgatónő köszöntötte Prof. Dr. Dorothee Wierling történészt, aki az est során egy izgalmas előadás keretében arról mesélt a közönségnek, hogy hogyan viszonyultak, illetve viszonyulnak napjainkig a németek a nemzetiszocialista múltjukhoz, a háborúhoz és a holokauszthoz.
A professzornő a bochumi Ruhr-Egyetemen folytatott tanulmányait, illetve a doktori cím megszerzését követően 2000-ben habilitált a Potsdami Egyetemen, disszertációja az NDK háború utáni első generációjáról szólt. Ezt követően több kutatóintézetnél dolgozott, és németországi, illetve külföldi egyetemeken is oktatott. Kutatásai során a fő hangsúlyt a XX. századi szociális történelem, a mentalitástörténet, az oral history, valamint a társadalmi nemek és generációk történetének kutatására helyezte.
Az előadás – „Vergangenheitsbewältigung”. Deutsche Geschichte und Geschichten nach 1945 – A múlt feldolgozása. Német történelem és történetek 1945 utánról – címére utalva a történész kiemelte, hogy már az 1980-as évekből származó német Vergangenheitsbewältigung (múlt feldolgozása) szókapcsolat is problémás. A német szó ugyanis itt olyan értelmet kap, mintha a történelmi bűn beismerésével, a múltbéli áldozatok elismerésével mintegy meghaladva a múltat a bűnöket semlegesíteni, jóvá lehetne tenni. Ezt követően azt taglalta, hogy az előadás 1990-ig bezárólag a Német Szövetségi Köztársaság nyugatnémet polgárairól szól elsősorban és csak részben tér ki az NDK polgárainak helyzetére. Az előadás alapja három előfeltétel: Először is történelemről, nem múltról beszélt. Történelem alatt itt az összefüggések létrehozását, az értelmezéseket értette, múlton pedig a történtek egymásután következő tényszerű megtörténtét. Másodszor a történelem elbeszélésének személyes szintjeit kívánta feltárni, nem a történelemkönyvekben található, absztrakt és hivatalos állami szinteket. Harmadszor pedig három különböző történelmi fázisban három generációt különített el.
Az első fázisban a hitleri diktatúra kortanúinak generációjáról, az ún. élménygenerációról beszélt, hogy hogyan értelmezték azok tagjai később, 1945 és 1960 között a múltat. Itt Wierling kiemelte, hogy az 1950-es években bizonyos érzelmi elhidegülés, az együttérzés hiánya volt tapasztalható a németek részéről az egykori keleti területekről érkező német menekültekkel, a kelet-európaiakkal és az európai zsidókkal szemben. A legtöbben a diktatúra áldozataiként, az akkori események során sodródó emberekként értelmezték önmagukat, miközben a lakosság mintegy 20 százaléka a náci párt tagja volt. Sok olyan egyszerű Wehrmacht-katona, mint az előadó édesapja is, úgy beszélt a háborúról, mint egy egyszerű utazásról Lengyelországba, Franciaországba vagy a Szovjetunióba, miközben a háború árnyoldalairól sem hallgattak, melyet pusztán értelmetlen öldöklésként és halálként értelmeztek.
A második történelmi fázis során, az 1960-as évektől 1989-ig, sok minden megváltozott. Az 1961-es Eichmann-per és a három évre rá következő Auschwitz- perek során megkezdődött az ipari méretű tömegmészárlások jogi feldolgozása, illetve történelmi feltárása. Ennek során a kortanúk generációja – tehát a háború utáni generációk szülei – közül a legtöbben már mint elkövetők, a dolgokról tudók, illetve mint az eseményekkel sodródók is gyanú alá estek bűnösségüket illetően, taglalta Wierling. A háborús gyermekek generációja, akik közé a történész is tartozik, a szülők esetleges náci múltját tekintve kritikával kezdett élni. Ez a generáció a bűnösség nyílt vállalásával, az áldozatokra való emlékezéssel az 1980-as évekre a nyugatnémeteket a „bűnösség vállalásának világbajnokaivá” változtatta.
A harmadik történelmi fázis Németország újraegyesülésével kezdődött, amikor az időközben idősebb nyugatnémet háborús gyermekek a keletnémetektől a náci múltban elkövetett bűnök azonnali felvállalását várták el, anélkül hogy teljesen felismerték volna bennük a sztálinizmus áldozatait. Emellett sok nyugatnémetben feltört egy egyfajta traumatizált háborús gyermekekként való önértelmezés is. A professzornő kifejtette véleményét az 1970-es évektől született magukat „háborús unokáknak” nevező generáció kapcsán is. Ebben Wierling a sokuknál oly gyakran a nagyszülők esetében átélt traumák vélt genetikai átöröklődésére utalt.
A professzornő előadását Christa Wolf Visszaperelt emlékezet című regényében olvasható William Faulknertől származó mottóval zárta: „A múlt nem halott. Még csak el sem múlt.”
Frei Nándor
Fotók: Grund Lajos
***
Az esemény a Zentrum-Programme im HdU sorozat keretében valósult meg.
Szervező:
- Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)
Támogatók:
- Goethe Intézet Budapest
- A Miniszterelnökségen keresztül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – NKUL-KP-1-2021/1-001912
- Magyarországi Németek Országos
Önkormányzata
