Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Az intézményben idén is megrendezték az iskolai Oktober(schul)fest-et. Október 14-én több mint 1000 látogató gyűlt össze az ünnepélyesen fehér-kékbe öltöztetett iskolai sportcsarnokban, sokan az alkalomhoz illően népviseletben érkeztek. A teljes iskolaközösség mellett számos meghívott vendég is eljött, hogy együtt ünnepelhessék ezt a már hagyománynak mondható eseményt.
Anne Andereya főigazgató és Havassy Tünde, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány kuratóriumának elnöke, üdvözölték az egybegyűlteket, és közösen megnyitották a rendezvényt. Köszöntőjükben mindketten örömüket fejezték ki, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívást és eljöttek a közös ünnepi alkalomra.
Az est első fellépői az óvoda táncosai voltak: az „iskolaelőkészítős“ gyermekek bájos csoportja énekekkel és táncokkal örvendeztette meg a nézőket, akik lelkes tapssal jutalmazták őket.
A talpalávalót a Diamant zenekar szolgáltatta, a zenészek lendületes dallamokkal gondoskodtak a jó hangulatról, és hagyományos, valamint modern stílusú zenékkel csalták a vendégeket a tánctérre.
Természetesen idén is bőséges büfékínálattal várták a vendégeket: a hagyományos bajor ételek mellé csapolt sört is kínáltak, utóbbit természetesen csak felnőtteknek. Az iskola diákjait pereccel és egy üdítővel vendégelték meg.
Amíg a vendégek nagy része a „sörsátor“-hangulatot élvezte, a gyermekek különböző helyszíneken szórakozhattak: volt kézműves foglalkozás, arcfestés, „minidisco”, valamint léghoki. A legnépszerűbb helyszínek viszont idén is az ugrálóvár és az elektromos gokartpálya voltak, ahol a gyermekek türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek. Óriási érdeklődésnek örvendett a szelfie-box is, ahol a jelenlévők apraja-nagyja egyaránt fotózkodhatott.
Összeségében elmondhatjuk, hogy a kiváló szervezésnek köszönhetően a negyedik iskolai Oktober(schul)fest is jól sikerült, a vendégek minden bizonnyal jól érezték magukat és jó hangulatban szórakoztak késő estig.
Forrás: Audi Hungaria Iskolaközpont Győr