HírfolyamA győri Audi Hungaria Iskolaközpontban is megünnepelték a német egység napját

A győri Audi Hungaria Iskolaközpontban is megünnepelték a német egység napját

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Október 3-án a német egység napja alkalmából a győri oktatási intézményben különleges programokat szerveztek az 5-12. évfolyamos diákok számára. 

Az 5-8. osztályos tanulók a diákönkormányzat tagjai által szervezett programokon vettek részt. A tanórák közötti időben megnéztek egy diákok által készített videót a német egység napjáról, majd QR-kódok segítségével hozzáfértek plakátokhoz, videókhoz, kvízekhez, amelyek az iskolai folyosókon voltak kihelyezve.

A 9-12. évfolyam diákjai számára a nap egyik fénypontja a Nincs parancs! című film megtekintése volt. Ezt követően egy a diákok által vezetett pódiumbeszélgetésre került sor, amelynek vendége Nagy László volt.

Nagy László 1989. augusztus 19-én, más ellenzékiekkel együtt, az osztrák-magyar határ közelében, Sopron mellett szervezte meg a páneurópai pikniket. Mint fontos szemtanú, részletesen beszélt az esemény előkészületeiről és lebonyolításáról, amely során a két ország közötti megállapodás alapján egy rövid időre megnyitották a határt. Kitért a korabeli politikai helyzetre is, többek között a keleti blokk lakóinak elégedetlenségére.

A piknik előtt a határ mindkét oldalán meghívó formájában szórólapokat osztogattak, amellyel számos, Magyarországon nyaraló NDK-st is elértek. A szögesdrót szimbolikus átvágása után a külön erre az alkalomra érkezett keletnémet turisták tömegesen használták ki a lehetőséget, hogy Ausztriába meneküljenek. A tömeges szökés nyilvánvalóvá válása miatt a határőrök figyelmen kívül hagyták a tűzparancsot, hogy elkerüljék a helyzet eszkalálódását – erre utal a film címe és témája is.

A páneurópai piknik idején történt határnyitás máig történelmi mérföldkőnek számít, amely a német újraegyesítéshez vezető események kezdetét jelölte. A diákönkormányzat tanulói nagyon érdekes kérdéseket tettek fel, történelmi és személyes jellegűeket egyaránt, amelyeket Nagy László részletesen és elragadóan válaszolt meg. Végül vendégünk a közönség figyelmébe ajánlotta Matthew Longo Áttörés című könyvét, amely nemrég jelent meg magyar nyelven. Bár történelmi könyvről van szó, rendkívül izgalmas olvasmány, szinte kötelező azok számára, akiket a téma érdekel.

Eseményünk kiváló példája volt annak, hogy a szemtanúk beszámolói hogyan hozhatnak közelebb hitelesen történelmi eseményeket a fiatalokhoz.

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr

„Már elnézést: Miért is kell az identitást keresni?”

A Neue Zeitung szerkesztősége alábbi német nyelvű írásában a 2026. szeptember 8-án elhunyt Krix Györgyre emlékezik.

Wagner János emlékkiállítás

A Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK), valamint a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) szeretettel várják az érdeklődőket a Wagner János 90. születésnapja alkalmából összeállított emlékkiállítás megnyitójára.

Lehetőség a jövőt alakítani

A győri Audi Hungaria Iskolaközpontban is megkezdődött az új tanév.

Az érem két oldala

Frankfurt adott otthont annak a háromnapos szakmai konferenciának, amelynek középpontjában a német kisebbségek, a kitelepítettek és a szülőföldjükön maradottak együttműködése, valamint a kulturális örökség megőrzésének és továbbadásának lehetőségei álltak.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.

Juhász Péter – Juhász Péterné Ballai Etelka Julianna: Emlékezzünk… Hajdúszoboszló a II. világháborúban

A több mint 100 oldalas publikáció nem csupán tudományos vagy helytörténeti jelentőséggel bír, hanem közösségi szempontból is kiemelkedő.