Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
15 éve rendezik meg Vaskúton
a Mária-szoborvivők Felső-Bácskai Találkozóját
Nemesnádudvaron sokáig élt a máriás lányok hagyománya. Egy ilyen pozíció betöltéséhez több feltételnek is meg kellett felelni: a lányoknak vallásos, jómódú családból kellett származniuk, mivel a viseletet és a koszorút meg kellett fizetni. A plébános által kiválasztott 12 lány 12 éves kortól a házasságig a nagyobb ünnepek alkalmával és a körmenetek során szolgált a templomban. Négy lány felváltva vitte a hordozható Mária-szobrot.
A képeken is látható ruhákat és a koszorúkat 2014 őszén a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Belügyminisztériuma (BMI) támogatásával készítettük, a több mint 100 éves, hagyományos máriás lányok viseletének mintájára, mely az 1940-es években az akkori divatnak megfelelően változott. Az 1960-as évek végén az utolsó lányok már rövidebb, térdig érő szoknyát viseltek.
Az eredeti hordozható szobor a felújításra szoruló hordozóval a templomban áll. Szauter Róbert plébános akkoriban azt javasolta, hogy ne azt vigyük magunkkal a találkozóra, hanem egy másik Mária-szobrot a templomból. Ez a szobor Baumgärtner Andrásné hagyatéka, amit valószínűleg egyik zarándokútján vásárolt, és a házi oltárra helyezte. Körülbelül 25 évvel ezelőtt a szobrot a templomba vitték, az ellopott prágai Jézus-szobor helyére. Szauter plébános idén felújíttatta a szobrot.
Fogl Tamás 10 évvel ezelőtt készített egy fa hordozót, amelynek rúdjai két magasságban állíthatók be a hordozók számára. A szobor biztonságosan, elmozdulás nélkül helyezhető el rajta. Bakonyi Andrásné pedig egy terítőt készített a hordozóhoz. A virágdíszítést idén a helyi német önkormányzat finanszírozta.
A jelenlegi lányok – Bakonyi Boglárka, Csicsman Luca, Radics Lilla és Wittendorfer Ágnes – már két éve látják el a szolgálatot, 2023-ban és idén a vaskúti találkozón, valamint 2024-ben és 2025-ben a nemesnádudvari templomi búcsún.
A 10 évvel ezelőtti első találkozónkon Vaskúton szükségünk volt a rendezvény rendszeres látogatóinak tanácsaira. Knipf Jánosné, a vaskúti főszervező, és Schumacher Józsefné Fajszról (férje Nemesnádudvarról származik) értékes információkkal láttak el minket.
2023 óta a csoportnak már saját zászlaja is van, Nadwar felirattal és a Mária-logóval, melyet Puha József, a vaskúti találkozó főszervezője készített. A zászlórúd tetején lévő keresztet Bakonyi Olivér készítette. A máriás lányok anyukái nagy segítséget nyújtanak a hordozó díszítésében és az öltöztetésben. A felsőrészek mosását és vasalását Krausz Évával megosztva végezzük.

Az idei vaskúti találkozón Bácsalmás, Bácsbokod, Bátmonostor, Csátalja, Drágszél, Dunafalva, Dusnok, Gara, Géderlak, Miske, Nemesnádudvar, Sükösd és Vaskút Mária-szobrainak hordozói vettek részt. A szentmise után az Kraul Antal Fúvószenekar kíséretében körmeneten vettünk részt a templom körül.


Köszönjük Vaskút Nagyközségnek a meghívást és a vendéglátást. Köszönjük a lányoknak a szolgálatot, és minden segítőnek a közreműködést.
Knollné Bakonyi Andrea