Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Budaörsön emlékeztek meg
a magyarországi németek elhurcolásáról és elűzetéséről
Január 19-én Budaörsön emlékeztek meg a magyarországi németek 80 évvel ezelőtt kezdődött legtragikusabb sorscsapásáról, az elűzetésről. A helyszín szimbolikus jelentőséggel bírt: 1946. január 19-én innen indult el az első vonatszerelvény, amely ártatlan magyarországi németeket kényszerített szülőföldjük elhagyására. A Magyarország Kormánya által szervezett központi megemlékezésen egyházi és világi keretek között rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt mindazok, akik jelenlétükkel kívánták kifejezni elkötelezettségüket a történelmi igazságtétel és az emlékezés kultúrája iránt.
A megemlékezés a budaörsi Ó-temetőben, a magyarországi németek elűzetésének nemzeti emlékművénél kezdődött, ahol ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett koszorúzásra került sor. Az eseményen koszorút helyezett el Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Joschi Ament, a Magyarországról Származó Németek Szövetségének elnöke, Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, valamint Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő.
A koszorúzást német nyelvű szentmise követte a budaörsi Nepomuki Szent János-templomban. A megemlékezés keretében elhangzott beszédek közös üzenete az volt, hogy közös kötelességünk a múlt tragédiáit felidézni, megérteni és továbbadni. A felszólalók hangsúlyozták: a kollektív bűnösség elvére épülő megtorlások ártatlan emberek tízezreinek életét törték derékba, családokat szakítottak szét, közösségeket tettek földönfutóvá.
Joschi Ament beszédében kiemelte, hogy a magyarországi németek elhurcolása és elűzetése nem lezárt történelmi esemény, hanem generációkon át ható trauma, amely családok, faluközösségek és egy egész népcsoport életét törte ketté. Rámutatott: a száraz statisztikai adatok – több tízezer elhurcolt és mintegy 220 ezer elűzött ember – mögött egyéni sorsok, elveszített otthonok és soha be nem gyógyuló sebek húzódnak meg. Hangsúlyozta, hogy az elűzetés nem csupán a múlt része, hanem egyúttal a jelen felelősségét is jelenti, különösen amiatt, hogy a szemtanúk hangja lassan végleg elnémul. Ament szerint az emlékezés nem a múltban való megrekedést, hanem erkölcsi kötelességet jelent: annak biztosítását, hogy kirekesztés, kollektív bűnösség és erőszak soha többé ne ismétlődhessen meg, mert a tartós béke csak felelősségvállaláson, belátáson és megbékélésen alapulhat.
Englenderné Hock Ibolya beszédében személyes és a közösségi emlékezeten keresztül idézte fel a magyarországi németek elűzetésének tragédiáját, hangsúlyozva, hogy az emlékezés nem csak történelmi tények felidézését jelenti, hanem emberi sorsok, mindennapi képek és családi történetek továbbélését is. Saját családja és szülőfaluja példáján érzékeltette, miként szakította szét az elűzetés a közösségeket, és milyen fájdalmas veszteséget jelentett az otthonok, az elődök sírjainak hátrahagyása. Rámutatott: az emlékezés akkor válik teljessé, ha az átfogó történelmi narratívák és a személyes élmények egymást kiegészítve adnak értelmet a múltnak. A MNOÖ-elnök hangsúlyozta: a magyarországi német közösség jövője azon múlik, hogy a családok, az intézmények és az egyének egyaránt vállalják-e felelősségüket identitásuk megélésében és továbbadásában, mert az elűzetés emlékezete nem pusztán pillantás a múltba, hanem a jövő kezdete és mindannyiunk feladata.
A magyarországi németek elűzetése az ezeréves magyar-német együttélés egyik legmegrázóbb megszakítása volt, amely egyben a 20. századi magyar állam súlyos történelmi mulasztásaira is rávilágít – hangsúlyozta beszédében Kövér László. Rámutatott: a külső befolyás és a belső meghasonlás következtében cselekvésképtelenné vált állam több alkalommal sem tudta megvédeni polgárai alapvető jogait, így a magyarországi németek szülőföldhöz való jogát sem az 1946-1948 közötti elűzetések idején. Hangsúlyozta: az áldozatok előtti főhajtás mellett a jelen felelőssége is megkerülhetetlen, hiszen ma is emberek millióit fenyegeti a kényszerű elűzetés veszélye. Ezért – mint mondta – erkölcsi és politikai kötelesség fellépni a szülőföldhöz és a nemzeti identitáshoz való jog egyetemes védelméért.
1946 januárjában indult el az a folyamat, amelynek során mintegy 220 ezer magyarországi németet űztek el szülőföldjéről. Mindez fizikai, lelki és kulturális értelemben is súlyos veszteséget jelentett az érintetteknek, de Magyarország egészének is.
Január 19-e 2012 óta a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének hivatalos emléknapja: ez a dátum szimbolikusan és történelmileg is összekapcsolja a személyes sorsokat a nemzeti emlékezettel. Az emléknap üzenete ma is aktuális: figyelmeztet a kirekesztés veszélyeire, és arra, hogy a kisebbségek védelme, a kölcsönös tisztelet és az együttélés értékei nem maguktól értetődőek, hanem nap mint nap megerősítendő alapelvek.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy az emlékezés ne pusztán a múltba tekintés legyen, hanem a jövő iránti felelősségvállalás is. Az ilyen alkalmak egyebek mellett arra is lehetőséget adnak, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék a történelmi igazságot, és hogy a közösségi emlékezet élő maradjon.