FőhírEgy budaörsi nap a magyarországi német kultúra jegyében

Egy budaörsi nap a magyarországi német kultúra jegyében

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Nyílt nappal egybekötött magyarországi német kulturális napot tartottak 2026. július 17-én Budaörsön, a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjteményben, azaz a Jakob Bleyer Heimatmuseumban. A rendezvény keretében a résztvevők a magyarországi németség történelmével, irodalmával, jelenlegi politikai helyzetével, valamint családfakutatással kapcsolatos szakmai előadásokat hallgathattak meg.

A napot az etyeki énekkar dalcsokra nyitotta meg, majd David Klotz, a Heimatmuseum ifa-kulturális menedzsere köszöntötte a megjelenteket.

Az első előadást dr. Kerekes Gábor, az ELTE habilitált egyetemi docense tartotta, aki történeti áttekintést adott a magyarországi német irodalom kialakulásáról és fejlődéséről. Bemutatta a Tiefe Wurzeln című antológiát, amely a magyarországi német irodalom egyik alapművének tekinthető, valamint ismertette a korszak legjelentősebb alkotóit, köztük Koch ValériaKlotz MiklósÁts Erika és Michelisz József munkásságát.

dr. Kerekes Gábor

Előadásának egyik központi gondolata az volt, hogy a magyarországi német irodalom több nyelv határán létezik: az irodalmi német, a különböző magyarországi német nyelvjárások és a magyar nyelv egyaránt meghatározzák sajátos arculatát. Kihangsúlyozta, hogy bár keveset beszélnek róla, a magyarországi németség története nem a XVIII. századi betelepítésekkel kezdődik, ahogyan azt sokan gondolják. Német népcsoportok már a honfoglalás idején, sőt már az V. századtól folyamatosan jelen voltak a Kárpát-medencében. Dr. Kerekes Gábor ezt követően a német nyelvű színház és sajtó jelentőségéről beszélt. Elmondta, hogy az első pesti német színház 1812 és 1849 között működött, számos német nyelvű színdarabot mutattak be és meghatározó kulturális központnak számított, mígnem 1847-ben tűzvész pusztította el. Külön figyelmet szentelt előadásában a magyarországi német sajtónak is: a XVIII. század és a XX. század eleje között becslések szerint mintegy 2000 német nyelvű újság és folyóirat jelent meg Magyarországon, és 1900 körül egyszerre közel 149 német nyelvű periodika volt forgalomban.

A második előadást dr. Pencz Kornél tartotta, aki a magyarországi németek családfakutatásának rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot. A Magyarországi Németek Családfakutató Egyesületének (AKuFF) elnöke bemutatta, hogyan érdemes elkezdeni a genealógiai kutatást, és mely források bizonyulnak a leghasznosabbnak. Kiemelte, hogy a kutatás első lépése mindig a családon belüli információgyűjtés: érdemes kikérdezni az idősebb családtagokat a felmenők neveiről, születési és halálozási adatairól, valamint származásáról. Emellett a temetők, családi bibliák, anyakönyvi kivonatok és egyéb régi dokumentumok is rendkívül értékes források lehetnek.

dr. Pencz Kornél

Dr. Pencz Kornél ismertette a genealógiai kutatás alapvető módszertanát is, amely szerint mindig az ismert adatoktól kell haladni az ismeretlenek felé, és a családtörténetet lépésről lépésre, születési, házassági és halálozási bejegyzések alapján lehet rekonstruálni. Előadása végén bemutatta a magyarországi családfakutatás legfontosabb forrásait is, többek között a helyi családkönyveket, az egyházi anyakönyveket, a telepes- és adóösszeírásokat, valamint a különböző digitális adatbázisokat.

Werner Gábor

Harmadikként Werner Gábor, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) Kulturális és Médiabizottáságának elnöke ismertette a magyarországi német közösség politikai képviseletének rendszerét. Részletesen bemutatta a nemzetiségi választási rendszert, kitérve a nemzetiségi névjegyzék A-lista és B-lista közötti különbségekre, valamint arra, hogy miben tér el egymástól a parlamentben a nemzetiségi szószóló és a teljes jogú országgyűlési képviselő szerepe. Emellett áttekintette a 2014 és 2022 közötti időszak német nemzetiségi szempontból legfontosabb politikai és kulturális eredményeit, valamint beszélt azokról a kihívásokról is, amelyek a teljes parlamenti mandátum elvesztéséből fakadnak.

Werner Gábor ezen a napon kettős szerepben látogatott el Budaörsre. Elnökként bemutatta az Egyesület a Magyarországi Német Gyerekekért (VUK) munkáját is, majd Schulteisz Anna ismertette a Magyarországi Német Fiatalok Közösségének (GJU) tevékenységét. Mindkét szervezet képviselője átfogó képet adott célkitűzéseikről, működésüről és a magyarországi német közösségért végzett törekvéseikről. Külön hangsúlyt kaptak a szervezetek sokszínű programjai és projektjei, mint a családi hétvégék, a kerékpártúrák, a labdarúgótornák, az ifjúsági vezetőképzések, a nemzetközi csereprogramok és a gyermektáborok. A hallgatók emellett betekintést nyerhettek a két szervezet éves programtervébe, valamint megtudhatták, hogyan kapcsolódhatnának be aktívan a GJU és a VUK életébe.

Ezt követően David Klotz moderálásával rendkívül informatív és gondolatébresztő pódiumbeszélgetésre került sor Schulteisz Anna és Werner Gábor részvételével. A középpontban a fiatal magyarországi német közösséget érintő aktuális kihívások, az ifjúsági munka jövője, valamint a generációk közötti kapcsolatok erősítésének lehetőségei álltak. A jelenlévők kérdéseikkel, személyes tapasztalataikkal és észrevételeikkel gazdagították a diskurzust. Az élénk eszmecsere számos új gondolatot vetett fel, és elősegítette a közösség különböző szereplői közötti párbeszédet.

David Klotz, Schulteisz Anna és Werner Gábor

A hivatalos program zárásaként a résztvevők megtekinthették László Gábor 300 év… „de mit adtak nekünk a svábok?”című dokumentumfilmjét. A film szemléletesen mutatja be a magyarországi németség közel háromszáz éves történetét, valamint azt a jelentős gazdasági, kulturális és társadalmi hozzájárulást, amellyel a közösség Magyarország fejlődését gazdagította. A vetítést követő beszélgetés lehetőséget adott arra is, hogy a résztvevők közösen reflektáljanak a látottakra és a magyarországi németség múltjára, jelenére és jövőjére.

Zentrum

Video és fotó: Grund Lajos/Zentrum.hu

Az érem két oldala

Frankfurt adott otthont annak a háromnapos szakmai konferenciának, amelynek középpontjában a német kisebbségek, a kitelepítettek és a szülőföldjükön maradottak együttműködése, valamint a kulturális örökség megőrzésének és továbbadásának lehetőségei álltak.

„A jó játék nem öncélú”

A címben jelzett gondolat vezette végig az idei Pedagógiai „Naschmarkt” rendezvényt, amelyet online formában szervezett meg augusztus végén az UMZ a budapesti Goethe Intézet együttműködésével.

„A kétnyelvűség és a magyarországi német identitás is előnyt jelent számotokra, hogy nyitottan és magabiztosan indulhassatok el a világba”

Englenderné Hock Ibolya és Gallai Gregor közös, a tanévkezdés alkalmából kiadott üzenetét itt olvashatják el.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.

Juhász Péter – Juhász Péterné Ballai Etelka Julianna: Emlékezzünk… Hajdúszoboszló a II. világháborúban

A több mint 100 oldalas publikáció nem csupán tudományos vagy helytörténeti jelentőséggel bír, hanem közösségi szempontból is kiemelkedő.