Christoph Mauerer (Hg.): Mehrsprachigkeit in Mittel-, Ost- und Südosteuropa

Forrás: Bibliothek.hu
Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Gewachsene historische Vielfalt oder belastendes Erbe der Vergangenheit

A tudományos konferenciák nem csak a résztvevők – tehát a közönség és az előadók – számára bírnak nagy jelentőséggel. Hiszen ha azokat követően konferenciakötetek is megjelennek, akkor az adott kutatási eredmények a szélesebb olvasóközönség számára is elérhetővé válnak. Megjelentetésük még azért is fontos, mert mindig a tudomány aktuális állását dokumentálják, gyakran ösztönözve a kutatókat további kutatásokra, illetve összehasonlító elemzésekre.

Mehrsprachigkeit in

Ez a könyv a Forschungen zur deutschen Sprache in Mittel-, Ost und Südosteuropa (Kutatások a német nyelvet illetően Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában) című sorozat negyedik kötete, mely a Regensburgi Egyetem Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa Német Nyelvének Kutatóközpontja 2014-ben tartott konferenciájának nyitónapján elhangzott előadásokat tartalmazza. A konferenciára a nyelvészet különböző területeinek szakértőit hívták meg. A kötetben 30 előadás leirata kapott helyet. A kutatók a német nyelvet különböző aspektusokból vizsgálták. Így tanulmányozták annak múltját, jelenét, jövőbeli perspektíváit, a német nyelvterületen belüli és kívüli, kisebbségi és többségi nyelvként való különböző kölcsönhatásait más nyelvekkel, a vizsgált területen és időben a múltban, illetve még élő nyelvként a jelenben működve.

Így találhatunk a kötetben többek közt olyan tanulmányokat, mint Claudia Maria Riehl-ét is, aki általánosságban vizsgálja a németet mint kelet-közép-európai kisebbségi nyelvet, és veszi górcső alá annak beszélt nyelvként való használatát, változásait, állapotát az egyes országokon belül. Olyan specifikus témák is előkerülnek, mint a Cseh Köztársaság területén található települések német neveinek használata vagy azok mellőzése. A beszélőkben mindkét eset különböző érzelmeket vált ki, így használatuk beszélő- és helyzetfüggő.

Ezt a „nyelvtudományi utazást” több korszakot is megjárva tehetjük meg, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa különböző országaiban. Így a német nyelv helyzetének megismerése mellett bizonyos mértékig annak beszélőivel is megismerkedhetünk, többek közt Románia, Szlovénia, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, de még Örményország és az USA-beli Észak-Dakota területéről is.

A kötetben természetesen a német nyelv használatának magyarországi, illetve magyarországi németekről szóló témái és aspektusai is helyet kaptak. A szakértők, Dr. Gerner Zsuzsanna, Dr. Németh Attila, Dr. Brenner Koloman, valamint Dr. Komlósiné Knipf Erzsébet és Dr. Müller Márta a magyarországi németekkel kapcsolatban négy különböző tanulmánnyal örvendeztetik meg az olvasót. Dr. Bitter Ákos a „magyarországi vonatkozású tanulmánysort” egy ötödik tanulmánnyal zárja, melyben azt vizsgálja, hogy miként lehet a német jövevényszavakat a Magyarországon zajló német nyelvoktatásban használni.

A tanulmánykötetet mindazoknak ajánljuk, akik a legújabb nyelvészeti kutatásokon alapuló tanulmányok segítségével szeretnének egy átfogó képet kapni a német nyelv múltbeli, jelenlegi és jövőbeli helyzetéről Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában.

Christoph Mauerer (Szerk.): Mehrsprachigkeit in Mittel-, Ost- und Südosteuropa. Gewachsene historische Vielfalt oder belastendes Erbe der Vergangenheit
(Többnyelvűség Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában. Kifejlődött történelmi sokszínűség vagy a múlt terhelő öröksége)
Regensburg : Verlag Friedrich Pustet, 2017.
488. o.
Nyelv: német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu
Honlap: www.bibliothek.hu

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2020 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo