Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeFőhírPünkösd tegnap és ma: népszokások és programajánló

Pünkösd tegnap és ma: népszokások és programajánló

Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Ekkor ünneplik a Szentlélek eljövetelét és az egyház megalapítását. A húsvéthoz hasonlóan ez is mozgóünnep. Neve a görög pentekostes-ból származik, ami azt jelenti, hogy a húsvétot követő ötvenedik napon tartják. A vallási jelentőségén kívül pünkösdkor a tavaszt és sok éve már magukat a magyarországi németeket is ünneplik.

Szekszárdi Pünkösd

Számos népszokás kapcsolódik az ünnephez. Az egyik legérdekesebb a Pfingstlümmelreiten (a „pünkösdi fickó” meglovagoltatása), egyes helyeken Pfingskorbumfahren – pünkösdkosár-körmenet – vagy Putzreiten a neve. Az elsősorban Dél-Baranyára – például Babarcra – jellemző szokás során szerint először ágakból egy csúcsos kosarat fontak, majd azt szalagokkal díszítették fel. Ez a kosár 3-5 méter magas, és a Pfingstlümmel ill. a Pfingstkatze (pünkösdi macska) elrejtéséül szolgál. Utóbbit – általában egy kisfiút – a kosár alá bújtatva egy kocsin zene és lovasok (katonai szolgálat előtt álló fiatalemberek) kíséretében végighordozták a falun. A menet során meglátogatják a község házait, a nagylányoknak pedig ki kell találniuk, ki rejtőzik a kosár alatt. A „macska” azonban nem szólalhatott meg, csak fütyülnie volt szabad. Aki eltalálta, ki az, áldomás ellenében megkapta a kosarat. A körmenet végén, a kocsmánál végül leleplezték a Pfingstlümmel személyét.

Más falvakban a Pfingstlümmelt egy fiatal, fehér ruhás lány személyesítette meg, akit társai minden udvarban körbeénekeltek. Erdősmecskén a lányt egy népviseletes baba helyettesítette. A budai hegyekben a fiatalemberek futóversenyt rendeztek a főutcán, a győztes lett a pünkösdi király.

Mucsiban a Pfingstlümmel az a fiú lett, aki legkésőbb kelt fel. Virágokból és csalánból készült koszorút kellett viselnie, és hogy mindenképpen felébredjen, elénekelték neki a Pfingstlümmel-dalt.

Pünkösd Dunaharasztiban

A népszokások mellett számos vallási hagyomány is volt: például körmenetet tartottak a templom körül, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a híveket (ma is ez a szokás). Zarándoklatokat szerveztek a közeli búcsújáró helyekhez, ez hosszabb gyaloglást is jelenthetett.

Bár ma már aligha találkozhatunk a Pfingstlümmellel, számos programlehetőség van szerte az országban. A következőkben ezek közül ajánlunk néhányat, és miután a pünkösdi hétvégére szép nyárias időt ígérnek, mindenkit arra bátorítunk, látogassa meg valamelyiket.

A Dunaharaszti Tájház június 7-én ünnepli hetedik születésnapját. Ebből az alkalomból erre a napra kézműves programokat szerveznek, magyarországi német ének- és zenekarok lépnek fel. Este a Heimatklang zenekar szolgáltatja a zenét a bálhoz.

Helyszín: Dunaharaszti, Zöldfa u. 39.

Facebook-esemény>>>

Plakát>>>

***

Békásmegyeren június 7-én találkozót rendeznek a magyarországi német kórusok és tánccsoportok számára. A programban a számos fellépés mellett helyet kap egy városnéző séta és a József-templom felszentelésének emlékére tartandó rendezvény is.

Helyszín: Budapest, III. kerület, Templom u. 18.
Időpont: 2014. június 7., 10:00 (séta), 14:00 (ünnepélyes gála)

***

Pécsett megtekinthetik a Lenau Egyesület és a Magyarországi Német Néptánckincsért Alapítvány hagyományos gáláját. A fellépők között van a Koch Valéria Iskolaközpont gyermektánccsoportja, a Leöwey Tánccsoport, a Katymár-Madaras-i harmonikazenekar, számos zene- és énekkar.

Helyszín: Koch Valéria Iskolaközpont, sportcsarnok (Pécs, Tiborc u. 28)
Időpont: 2014. június 8., 15 óra

Facebook-esemény >>>

***

Mint minden évben, 2014-ben is megrendezik a hagyományos szekszárdi pünkösdi fesztivált. A tolnai megyeszékhely számos folklór- és családi programmal várja a látogatókat, és ne feledkezzünk meg a nyitott pincék napjáról sem.

***

„Baranyai hangulatparádét” rendeznek Bólyban. A vidám fesztivált vasárnap rendezik meg.

Időpont: 2014. június 9., 15:30

***

Babarcon jótékonysági koncertre kerül sor, melyen Freiburg-Waltershofen-Zeneegyesület zenekara lép fel. Az adományokból egy helyi kisgyerek orvosi kezelését támogatják.

Helyszín: fesztiválsátor
Időpont: 2014. június 9., 15:30

***

Egész hétvégén zajlik a Bátaszéki Fúvószenei Találkozó. A zenei rendezvényt gasztronómiai program, mégpedig egy rétesfesztivál egészíti ki.

Facebook >>>

Plakát>>>

***

A Heimattöne együttes a hétvégén mindjárt két helyen is ad koncertet: június 7-én Hercegkúton (Gomboshegy), 8-án Gyálon (a községháza mellett) lép fel.

***

Szomódon pünkösdi koncertet rendeznek. Közreműködők: Szomódi Fúvószenekar, a szomódi óvoda és iskola német nemzetiségi tánccsoportja valamint a szomódi zeneiskolások.

Helyszín: Szomód, Művelődési Ház

Időpont: 2014. június 9. 16:00

Plakát>>>

***

Június 8-án pünkösdi bálat tartanak a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnáziumban . Zenél a TEMPO zenekar, a Werischwarer Burschen, a Die Adlersteiner és a Mondschein Kapelle.

Helyszín: Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Pilisvörösvár, Szabadság út 21.

Időpont: 2014. június 8., 20:00

Facebook-esemény>>>

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr: Búcsú a 2024/25-ös ballagó évfolyamtól

Andreas Gering főigazgató: „Az élet nem futószalag – hanem kaland!”

Az MNÁMK Ifjúsági Tánccsoportja Athénban – egy különleges táncprojekt élményei

A bajai MNÁMK tizenegy táncos diákja három pedagógus kíséretében egy nemzetközi táncprojekt keretében Görögország fővárosába, Athénba látogatott.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

A 2022. évi népszámlálás adatainak elemzése

A 2022. évi népszámlálás végleges adatai 2023 őszén jelentek meg, amelyek alapján elemzések készültek a magyarországi németek létszámáról és összetételéről különböző szempontok szerint.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

Dr. Erdős Ferenc: Mór története

Az itt bemutatott 2002-ben megjelent kétnyelvű kiadvány nem pusztán egy helytörténeti monográfia, hanem méltó tisztelgés Mór múltja, értékei és közössége előtt.

Simányi Frigyes: Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei

Egy kötet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni, hogyan éltek elődeink a falusi mindennapokban és hogyan őrzik ezt a tudást ma a baranyai tájházak.