FőhírTánccal töltötte meg az életünket: elhunyt MANNINGER MIKLÓS

Tánccal töltötte meg az életünket: elhunyt MANNINGER MIKLÓS

2014. július 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Manninger Miklós tánctanár és koreográfus. Halála leírhatatlan veszteség a magyarországi németek és különösen a táncos közösség számára.

manninger_miklos

Manninger Miklós tánctanár és koreográfus 1941. január 3-án született Gyulán. A táncot már itt elkezdte. Iskolai évei után, 1959-ben Budapestre került. Nyolc évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja.
1961-től vezette a Budapest X. kerületében működő Törekvés Táncegyüttest, melynek alapítója volt és amely 1968-ban elnyerte a Ki Mit Tud? fődíját és 1983-ban a franciaországi Remiremonti Fesztivál fesztiváldíját. 1968-ban vette át a Soroksári Német Nemzetiségi Néptánccsoport vezetését is.
Az 1960-as évek végén kezdte el a magyarországi néptánckincs gyűjtését és feldolgozását. Tanórák keretében több budapesti iskolában oktatott néptáncot. Koreográfusként és tánctanárként segítette többek között a Solymári, Soroksári, Tatabánya-Alsógallai és Csepeli Ifjúsági Tánccsoportokat. A solymári „Herbstrosen” Hagyományőrző Egyesület mellett még számtalan más tánccsoportot is támogatott tevékenységével.
A magyarországi német tánccsoportvezetők számára továbbképzéseket tartott és több országos és nemzetközi táncházat szervezett.
Kezdeményezésére indult el a Magyarországi Német Gyermektánccsoportok Országos Fesztiválja. Éveken keresztül szervezett táboroztatást gyermektáncosok számára Tarjánban.
Tagja volt a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsának.
Folyamatosan gyűjtötte a még fellelhető magyarországi német táncokat és a népzenét, amelyeket koreográfiáiban újra és újra színpadra állított.

Munkásságát a szakma és a közösségek is számos díjjal ismerték el: Budapestért díj, nívódíj, kiváló népművelő, MSZOSZ Művészeti Díj (1996), Ehrennadel in Gold für das Ungarndeutschtum – Arany Dísztű a Magyarországi Németekért (2003), Soroksárért Érdemérem, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2010), Soroksár Nemzetiségi Díja (2013), Német Nemzetiségi Díj Solymár (2013).

Manninger Miklós számtalan táncost oktatott, munkássága felbecsülhetetlen értékű, amely örökre gazdagítja a magyarországi német tánckultúrát és a színpadon tovább él.

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.