Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
A német-magyar kapcsolatok 1100 éve, 1. rész
A magyar és a német nép története ezer szálon fonódik össze. Új sorozatunkban e kapcsolatok történetének néhány epizódját szeretnénk megvilágítani. Elsőként a honfoglalás és az államalapítás korát vesszük nagyító alá.
A német nyelvű népek közül a magyarság elsőként a Nyugat-Dunántúlt uraló frankokkal lépett kapcsolatba. Hol velük, hol ellenük szövetkezve végül kiszorították őket Pannóniából. A kalandozások során a magyarok nyilai elsősorban a német államok életét keserítették meg, egészen a 933-as merseburgi és a 955-ös augsburgi súlyos vereségig. Kevésbé köztudott, hogy a fosztogató hadjáratok ezzel még nem értek véget, csak más irányt vettek. Azonban 970-ben Arkadiopolisznál Bizánc is megálljt parancsolt a magyaroknak, így Taksony fejedelemnek új utat kellett keresnie, hogy elkerülje a katasztrófát. Az ország két nagyhatalom, Bizánc és a fiatal Német-Római Birodalom közé ékelődve szövetségkötésre kényszerült.
Nem volt egyértelmű a választás Kelet és Nyugat között. Taksony fia, Géza a Nyugat mellett tette le a voksát: 973-ban, a quedlinburgi birodalmi gyűlésen térítő papokat kért a magyarok számára. Földrajzi közelsége folytán elsősorban a passau-i püspökségből érkeztek térítők, de közismert Sankt Gallen-i Brunó tevékenysége is: ő keresztelte meg magát Gézát is. Vajk, a későbbi Szent István király csupán 994 körül részesült a keresztségben, a hagyomány szerint Adalbert püspök által.
A kereszténység felvétele mellett a stabilitást szolgálták a dinasztikus kapcsolatok. István felesége, Gizella, a későbbi Henrik császár testvére, eredetileg apácának készült, de a politika felülírta terveit. 996-ban köttetett házasságukkor még nem volt tisztázott a birodalom és Magyarország viszonya, utóbbi lehetett volna a császár hűbérese is, de István más utat választott. II. Szilveszter pápától kért koronát, melyet 1000 és 1001 fordulóján helyeztek fejére. III. Ottótól kapta királyi lándzsáját, ez jelképezte világi uralmát.
Az egyháziak mellett telepesek is érkeztek Magyarországra. Az úgynevezett hospesek leszármazottai büszkék voltak német származásukra, ami az Árpád-korban előkelőnek számított. Anonymus Gesta Hungarorumában – mely nem a hitelességéről híres – sok olyan kortársának német felmenőket tulajdonított, akiket jó színben kívánt feltüntetni. István Magyarországa befogadó ország volt, ezt Imre fiához intézett intelmei is hangsúlyozták: a magyar vendégszeretet már a középkorban is fogalom volt.
A magyar állam stabilitása külpolitikailag tehát biztosított volt, de még le kellett győzni a belső ellenállást is. A régi elit tagjai nem fogadták el az új hatalmi rendszert, Istvánnak le kellett számolnia velük. A harc nem járhatott volna sikerrel a német fegyveres támogatás nélkül. A somogyi Koppány ellen Vecellin vezette a királyi sereget, ő maga ölte meg a veszprémi csatában a lázadók vezérét. Szintén fennmaradt Hont, Paznan és Orci lovagok neve, akik szolgálataikért cserébe jelentős birtokadományt kaptak.
István király fiát sógora és apósa után nevezte el, a Henrik nevet Imrének „magyarosítva”. A magyar-német kapcsolatok II. Henrik haláláig jók voltak, ám az új császár, II. Konrád agresszíven lépett fel. 1030-ban hadjáratot vezetett Magyarország ellen. István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva győzte le a támadókat, ezzel az ország megőrizte szuverenitását.
A magyar állam nem szilárdulhatott volna meg a Német-Római Birodalom támogatása nélkül, mind a házasságpolitika, mind a katonai segítség szükséges volt István uralmának biztosításához. A német papok nélkül nem lehetett volna kereszténnyé az ország, az ő és a hospesek szerepe elengedhetetlen volt Magyarország stabilizálódásában és fejlődésében. Bár a magyar uralkodóház később sokszor szembekerült a császárral, nem szabad elfelednünk, hogy az állam alapjainak lerakásában milyen szerepet játszott a németek kardja és keresztje.
Mayer István