Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Rangos kitüntetés Kishegyi Simonnak

„Bács-Kiskun németségéért” díjjal, illetőleg az ezzel járó oklevéllel és pecsétgyűrűvel jutalmazta a nemesnádudvari származású, több helyi és környékbeli néptánccsoport kreatív műhelyének atyját, Kishegyi Simont a Német Kisebbségi Önkormányzat Bács-Kiskun Megyei Szövetsége. A koreográfus-művészeti vezetővel a díj kapcsán beszélgettünk.

– Örömteli aktualitása van a beszélgetésünknek, amelyhez ezúton is gratulálunk! Kérlek, néhány gondolatban mutasd be nekünk magát a díjat, és hogy milyen kísérőgondolatok mentén vehetted át!

– Ezt a díjat tizenöt éve adományozza már a szövetség. Az kaphatja meg, aki a legtöbbet tesz a Bács megyei németekért. Azt gondolom, hogy én a népművészetért és a hagyományok megőrzéséért kaphattam – legalábbis a méltatáskor ez hangzott el. Ebbe nem csak Nemesnádudvar, hanem Harta is értendő, hiszen mindkét település német együttesét vittem, koreográfiákat készítettem számukra. Munkám során a német beszéd, a történet, egy hagyományelem megjelenítése legalább olyan fontos, mint a viselet, az ének, vagy a táncok megjelenítése. Ez egyébként Kalocsán is igaz.

– Hogyan képzeljük el az alkotó munkát? Hogyan születik egy koreográfia?
– Lehet úgy is dolgozni, hogy sokat utána olvasol. Nekem az a szerencsém, hogy nemesnádudvari magyarországi németként beleszülettem azokba a hagyományokba, amelyekből táplálkozom. Ezek többsége azonban nem kifejezetten élő. Ugyanakkor a szüleimtől, nagyszüleimtől és a környezetemben élőktől rengeteg történetet hallottam a faluban, így részese lehettem például egy húsvéti körmenetnek, egy lakodalomnak, vagy egy disznóvágásnak. Az ezekről kapott információk viszont általában töredékek, amelyek rengeteg utánajárást igényelnek. Ahhoz, hogy felelősen tudj szelektálni, sokakkal kell beszélned, a hallottakat pedig kiegészíted a magad által ismertekkel.

– Így született például a németek kiűzetéséről szóló koreográfiád is?
– Igen. Úgy tettem fel ezt a történetet színpadra, hogy magam nem éltem meg, viszont találkoztam olyanokkal, akik igen, és rengeteget olvastam is hozzá. Jó pár olyan távolabbi családtagom van, akik a mai napig azért élnek Németországban, mert ezt megélték, csakúgy, mint a szüleim, akik maguk is egy húszkilós batyuval jöttek ki a saját házukból.

– Mi lett ennek a koreográfiának a sorsa?
– Most a díjról kezdtünk beszélni, amelyhez talán ez a koreográfia is hozzásegített. Ugyanakkor nyilván egy hartai vagy nemesnádudvari fonóról, vagy májusfa-állításról készült produkció is hozzájárult az elismeréshez. Ezek azonban mindenütt másképp folytak. A kiűzetés viszont mindenütt pontosan ugyanúgy történt: volt egy húszkilós csomag, amit felfoghattak, mielőtt kidobták az embereket a házukból. Anno nagy dilemmám volt, hogy merjem, vagy ne merjem bolygatni ezt a témát. Emlékszem, hogy a nemesnádudvari csoporttal mutattuk be először minősítőn, és emlékszem azokra a döbbent arcokra, amit a nézőtér soraiból láttam. Azóta sokfelé megfordult ez a koreográfia, amelynek nyilván vannak szép és vidám részei is, hiszen a kiűzetés előtt jó életük volt a németeknek.

– Hogyan szeretnéd látni azt az örökséget, amit a kalocsai és környékbeli települések tánccsoportjaira hagytál?

– Nem biztos, hogy az én koreográfiáimat szeretném viszontlátni. Persze néha jól esne, ha egy-egy visszaköszönne, de sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a felnövő nemzedék úgy cseperedjen fel, hogy ismeri a gyökereit. Hogy milyen volt a nagyszülei, dédszülei élete, amit meg kell nekik tanítani. Ebben véleményem szerint jó úton halad Kalocsa, de beszélhetnék Dusnokról, Hartáról, Nemesnádudvarról, vagy Hajósról is, ahol nagyon jó szakemberek dolgoznak azon, hogy a fiatalok megismerjék és megőrizzék a hagyományainkat.

– Végezetül, jelenleg min dolgozol?
– Nemesnádudvaron éppen egy húsvéti koreográfián dolgozom, amely a Nagycsütörtöktől Húsvét hétfőig nyúló időszakot öleli fel a helyi német szokások színpadra állításával. Van egy másik anyag is, amely most készül Miske-Drágszélnek. Ők ezzel szeretnének minősülni márciusban, amely a drágszéli mindennapokból kivett szokásanyag.

– Mindehhez sok sikert és szép eredményeket kívánok, köszönöm a beszélgetést!
– Köszönöm én is!