Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Heinek Ottó beszéde a budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplomban 2016. január 19-én, a kitelepítési megemlékező rendezvényen
„Édesapám úgy gondolta, mi nem voltunk bűnösök, minket teljesen jogtalanul telepítettek ki. És édesapám úgy gondolta, hogy mi magyarok vagyunk és itt van mindenünk, hazamegyünk, mert mi idetartozunk. Úgy gondolta, ez a hazája, hazajön.”
Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Koschyk Úr, Hölgyeim és Uraim!
Egy Tolna megyei faluból 12 évesen szüleivel és nővérével 1946 nyarán „kitelepített” asszony emlékezett így élete nagy traumájára. Néhány hónapot töltöttek Bajorországban, aztán úgy döntöttek, hazaszöknek. Hazajönnek, mert ez a hazájuk. Ilyen egyszerű ez! Budapesten elfogták őket, szülei és nővére egy évet töltöttek toloncházban. Őt, a 12 éves gyermeket addig a nagyszülei nevelték. Később a nagyszülőket is kitelepítették, őket azonban már nem sikerült újból elvinni.
Rájuk emlékezünk ma, azokra a tízezrekre, akiket jogtalanul fosztottak meg szülőföldjüktől, házuktól, vagyonuktól. Bűnük a németséghez tartozásuk volt, meg az, hogy volt mit elrabolni tőlük. A 200.000 úgynevezett „kitelepített”, azaz elűzött magyarországi német között nagyon kevesen voltak olyanok, akik ne úgy gondolták volna, hogy ez a hazájuk. De bűnbak kellet, szétosztható vagyon kellett, etnikailag homogén állam kellett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Alig van magyarországi német család, amely nem érintett az elűzetésben, és amelynek ne lenne valamilyen története erről a tragikus időszakról. Magam is sokat hallottam, olvastam. Közös bennük az, hogy nem értik, hogyan bánhatott így velük az az ország, amelyet szerettek és a hazájuknak tartottak. Talán soha sem fogjuk megérteni. De fontos, hogy ne felejtsük ezeket a fájdalmas történeteket, hogy figyelmeztető jelként beépüljenek a mai és a következő generációk tudatába és az emlékezetkultúrába.
Tudjuk: a múlt ismerete és feldolgozása nélkül minden identitás törékeny és nem lehet teljes sem. De tudjuk azt is, hogy csak a múltra és a múltban átélt sérelmekre sem lehet identitást építeni. Bonyolult világban élünk. Társadalmi, gazdasági, térbeli mobilitásunk egészen más, mint nagyszüleinké volt. Közvetlen és közvetett környezetünk kulturálisan, etnikailag rendkívül vegyessé vált. Valamennyiünk sokféle identitást hordoz. Egyszerre lehetünk németek és magyar meg európai polgárok.
Nekünk, akik ma felelősséggel bírnak a magyarországi németek jövőjéért ezért az a legfőbb dolgunk, hogy mindent megtegyünk anyanyelvünk, kulturális örökségünk, hovatartozásunk megőrzéséért, identitásunk német és európai elemeinek erősítéséért, egy modern, 21. századi magyarországi német kép és önkép kialakításáért.
Nem kis feladat, de ha komolyan vesszük és összefogunk, sikerülni fog!