Hírfolyam„Étel kerekeken“: BMI-kisbuszt vehetett át Vértesboglár

„Étel kerekeken“: BMI-kisbuszt vehetett át Vértesboglár

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A csaknem ezer lakost számláló bakonyi falu, Vértesboglár is úgynevezett BMI-kisbuszt vehetett át október 27-én. Számos település német nemzetiségi önkormányzatához hasonlóan a vértesboglári is pályázott nyújtott be a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatához, hogy a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) által finanszírozott, „Étel kerekeken” elnevezésű program keretében kisbuszhoz juthasson.

vertesboglar-kisbusz1

A sikeres pályázat útján beszerzett jármű elsődleges feladata az lesz, hogy azzal a helyi idős, segítségre szoruló embereknek ételt szállítsanak, őket orvoshoz vigyék, vagy épp a bevásárlás utáni cipekedésüket – és általában a mindennapjaikat – megkönnyítsék – számolt be Bauer Jánosné, a település német nemzetiségi önkormányzatának elnöke.

vertesboglar-kisbusz10

Az új Opel Vivaro kisbusz kulcsait Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke adta át Bauer Jánosnénak. Az eseményt a helyi német nemzetiségi kulturális együttesek – az asszonykórus és a tánccsoport – műsora színesítette.

vertesboglar-kisbusz5

Bauer Jánosné elnökasszony elmondása szerint a buszt azonnal be is vetik: a mindennapos szolgálata mellett hamarosan hosszabb útra is készülnek vele, hiszen rövidesen egy vértesboglári delegáció utazik vele Németországba, a falu testvértelepülésére.

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.