HírfolyamÚj elnök és két új baráti kör

Új elnök és két új baráti kör

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Magyarországi Német Fiatalok Közössége az idei közgyűlését Baján, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában tartotta meg. A mostani ülés viszont több szempontból is kiemelkedik a többi közül.

image00005

A közgyűlésen először a szokásos témák hangoztak el, mint a 2016-ban sikeresen lezárt programok, illetve a még előttünk álló rendezvények bemutatása. A pénzügyi beszámoló után a multiplikátorokról esett szó, akik önkéntes munkájukkal segítik az egyesületet. Jelenleg 12 ilyen lelkes fiatal tevékenykedik az egyesületben, az ország különböző részeiből. A közgyűlésen az egyes baráti körökből is jelen voltak tagok, akik a saját rendezvényeikről számoltak be. Így hallhattunk beszámolót a zsámbéki, a budapesti, az újhartyáni illetve a leendő mohácsi baráti köröktől.

image00012

De miért is volt a közgyűlés olyan különleges?

Két új baráti kör is csatlakozott a Magyarországi Német Fiatalok Közösségéhez: Vecsés és Szigetszentmárton. A két baráti kör a közgyűlésen mutatkozott be először, és a jövőbeli terveikről, céljaikról számoltak be, valamint azonnal meg is hívták az egyesület tagjait a közelgő eseményeikre. Mindig nagy öröm számunkra, amikor ilyen erős közösségek gyarapítják az egyesületünket. A belépésükkel sokkal gazdagabbak lettünk! Köszönjük a barátságotokat és a bizalmatokat! A közgyűlés másik csúcspontja az elnökválasztás volt. Matoricz Tekla, aki 4 éven át volt az MNFK elnöke, lemondott, és új elnökként Jordán Blanka lett megválasztva. Köszönjük Matoricz Teklának a sokéves munkáját, és reméljük, hogy a sok rendezvényen találkozunk még vele.

image00014

Új elnökünket büszkén mutatjuk be:

„Jordán Blanka vagyok, a Magyarországi Német Fiatalok Közösségének új elnöke. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem ezt a pozíciót.

2014 óta aktív tagja vagyok az egyesületünknek, eddig is segítettem az elnökség munkáját multiplikátorként. Az utóbbi években számos rendezvényen vettem részt mint szervező., és úgy gondolom, nagyon sok tapasztalatot szerezhettem ez idő alatt.
A magyarországi német kultúra és szokások régóta érdekelnek, és mivel egy sváb faluban, Palotabozsokon nőttem fel, ismerem is őket. Régebben tagja voltam a helyi tánccsoportnak is, mely sajnos azóta már megszűnt.

Elnökként szeretném továbbra is sikeresen lebonyolítani a rendezvényeinket, az alelnökök, multiplikátorok és az önkéntesek segítségével, valamint néhány rendezvényt megújítani. Célom, hogy minél több fiatalt elérjünk és megismertessük velük az MNFK-t. Fontosnak tartom azt is, hogy elnökként képviselhetem a magyarországi németeket.

Úgy gondolom, alkalmas vagyok erre a feladatra, és bízok a további sikeres együttműködésben az MNFK partnereivel.”

Emmert Bettina – Surman-Majeczki Martin
alelnökök

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.