FőhírA helyi német iskolát díszítik a 40. hajósi alkotótáborban született művek

A helyi német iskolát díszítik a 40. hajósi alkotótáborban született művek

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

„Azt szeretnénk, ha a mai gyermekek is a művészet közelségének
élményével nőhetnének fel”

Különleges műgyűjteménnyel gazdagodott a minap a hajósi német önkormányzat által fenntartott általános iskola: mostantól valamennyi tantermének ajtaját egyedi festmény csinosítja. A 25 alkotást annak a nemzetközi képzőművészeti alkotótábornak egy-egy művésze készítette, amelyet az idén kerek negyvenedszerre tartottak a Bács-Kiskun megyei, nagyrészt németek lakta városban.

feierliche_Ubergabe

„Örülnék, ha a gyerekek már hamarosan pipacsos, kendős nénis vagy épp tájképes teremnek hívnák az iskola helyiségeit” – fogalmaz Alföldi Albert. A művésztelep megálmodója és vezetője azt mondja, benne mindig is az egyedi, szabálytalan és szokatlan megoldások hagytak nyomot, ezért is döntött művésztársaival együtt úgy, hogy a kerek évforduló alkalmából az ilyenkor szokásos kiadvány készítése, vagy épp fontos politikusok meghívása helyett inkább maradandó üzenetet hagy a helyi közösségnek: – A konkrét ötletet Matteo Massagrande a hazájából hozta magával. A nemzetközileg is elismert olasz festőművész mentorként segíti a hazánkból és Erdélyből érkezett képzőművészek munkáját. Úgy dolgozunk, mint egy reneszánsz műhelyben: mindenki más és más témát fest meg, és egyébként is meglehetősen színes a társaság, hiszen a két legfiatalabb tagunk 14 éves, míg a legidősebb – a tábor egyik alapítója – 90 esztendős. Ennek ellenére remek közösséget alkotunk, amely az egykori sváb fonókra emlékeztet, ahol a nagyszülőktől a gyermekekig több nemzedék töltötte együtt az idejét.

rechts_auf_dem_Bild_Albert_Alföldi

A képzőművészeti tábor az évek során beépült a város életébe, kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés jellemzi a nyaranta ott alkotó művészek és a helyi közösség kapcsolatát. Alföldi Albert elmondása szerint a hajósiak a mai napig szívesen támogatják a tábort pénzzel, sőt akár hússal vagy épp lekvárral. Cserébe egy-egy festményt kapnak ajándékba. Alföldi Albert külön hangsúlyozza, mennyire értékesnek tartja a Hajóson élő német emberek tudását és mentalitását: – Aki itt „nadrágos embert” játszik, az elvész! Úgy gondolom, rendkívül sokat tanulhattunk a helyben élő németektől. Különösen az idősektől, akik például sokkal több fűszernövényt ismernek, mint a mesterszakácsok, és akik még vannak annyira érzékenyek, hogy egy-egy műalkotás láttán képesek ugyanazt érezni és megélni, mint egy művész vagy szakember.

links_auf_dem_Bild_Matteo_Massagrande

Szauter Terézia, a Hajósi Német Nemzetiségi Önkormányzat egyik tagja azt meséli, hogy együtt nőtt fel a nyári képzőművészeti táborokkal, de elmondása szerint csak felnőttként vált igazán világossá számára, mekkora élmény is volt szóba elegyedni a település utcáin sétálgató művészekkel: – A műveiket megismerve kinyílt számunkra a világ, azonban talán még ennél is többet jelentett az az élmény, hogy tudatosult bennem: azt a sváb világot, amely számunkra oly természetes volt, ezek az emberek kívülállókként csodálattal szemlélték. És azzal, hogy azt a műveikben megörökítették, a mi szemünket is felnyitották. Van egy kínai művész, aki Hajóson talált második otthonra. Ő az idén egy ajtókopogtatókat ábrázoló festményt ajándékozott nekünk. Azt mesélte, hogy Kínában sok ajtót díszít ilyen kopogtató, ám az ajtók mögött nagy az üresség. Nálunk azonban még él a hagyomány, és azzal összhangban a jövő is, amelyet az ajtók mögött tanuló gyermekek testesítenek meg. Ez a gondolat inspirálta őt. A német önkormányzatunk és az általa fenntartott iskola azért állt az ügy mellé és azért segít maradandó emléket állítani a negyvenedik alkotótábornak, mert azt szeretnénk, ha a mai gyermekek is a művészet közelségének élményével nőhetnének fel.

A 40. hajósi alkotótáborban született művek díszitik a helyi német iskola tantermeinek ajtaját / Im 40. Hajoscher Sommerkünstlerlager entstandene Kunstwerke zieren Türen der örtlichen Grundschule

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a helyi autonómia és a magyarországi német oktatásügy minél önállóbb irányításának érdekében stratégiájában fektette le azon célkitűzését, hogy folyamatosan bővíti a települési német önkormányzatok által fenntartott nevelés-oktatási intézmények hálózatát. Jelenleg 20 iskolát és 21 óvodát működtet helyi német önkormányzat.

Fotók: Ginál Róbert

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.