Főhír„Koch Valéria-díj“ 2019

„Koch Valéria-díj“ 2019

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Oktatási és Ifjúsági Bizottságai javaslatokat várnak a 2019-es Koch Valéria-díjazottjaira. A díj célja három, a középiskola utolsó két évfolyamának egyikébe járó magyarországi német diák jutalmazása a nemzetiséghez kötődő sokoldalú tevékenységükért, illetve egy a felsőoktatásban alap- vagy mesterképzésben illetve osztatlan képzésben 2018-ban végzett magyarországi német hallgató díjazása kiváló, magyarországi német témát feldolgozó szakdolgozatáért és a német nemzetiségért végzett munkájáért.

Középiskolások esetében a nevezés az érintett oktatási intézmény feladata.

Felsőoktatási intézményben végzettek esetében a hallgató egyénileg pályázik a tanszék, ahová a diplomamunkát benyújtotta, támogatásával. Több pályázó esetében az MNOÖ arra kéri az intézményeket, hogy hozzanak előzetes döntést és állítsanak fel sorrendet a jelöltek között. A díjak megosztására nincs lehetőség. A Koch Valéria-díjat csak a magyarországi német nemzetiséghez tartozók kaphatják meg.

Koch_Valeria_Dij2018

A javaslathoz a következő mellékleteket kell csatolni:

Középiskolások esetében:

  • táblázatos önéletrajz
  • lakóhely szerinti német nemzetiségi önkormányzat és/vagy egy magyarországi német egyesület ajánlása indoklással
  • a legutóbbi év végi bizonyítvány másolata – feltétel a jó tanulmányi eredmény (min. 4,0-es átlag), kiemelkedő teljesítmény német nyelv és irodalom tantárgyban (5), jó magatartás és szorgalom)
  • egy 1-2 A4-es oldalnyi terjedelmű fogalmazás a német nemzetiségi területen kifejtett tevékenységeiről kitekintéssel a jövőre
  • pályázó otthoni címe, telefonszáma, e-mail címe

Végzős hallgatók esetében:

  • táblázatos önéletrajz
  • lakóhely szerinti német nemzetiségi önkormányzat és/vagy egy magyarországi német egyesület ajánlása indoklással
  • a tanszék ajánlása
  • a szakdolgozat és annak konzulensi értékelése
  • egy 1-2 A4-es oldalnyi terjedelmű fogalmazás a német nemzetiségi területen kifejtett tevékenységeiről kitekintéssel a jövőre
  • pályázó otthoni címe, telefonszáma, e-mail címe

A javaslatokat német nyelven, 2018. október 15-ig az MNOÖ Hivatalának (1026 Budapest, Júlia u. 9., Levélcím: 1537 Budapest, Pf. 348.) kell benyújtani. A kiválasztáshoz tartozik a középiskolások esetében egy beszélgetés is, melyre a jelölteket – akik a fenti követelményeknek megfelelnek – a beküldési határidő lejártát követően hívjuk meg.

A díjak átadására az MNOÖ 2019. évi Országos Gáláján, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján, Budapesten kerül sor.

(A felhívás először 2018. szeptember 7-én jelent meg az oldalon.)

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.