Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeHírfolyamKitüntetés pedagógiai innovációért: Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki Scherer Gabriellát

Kitüntetés pedagógiai innovációért: Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki Scherer Gabriellát

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár 2021. június 7-én kitüntető címeket adtak át pedagógusoknak. Köztük volt Scherer Gabriella, a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja volt főigazgatója, aki Apáczai Csere János-díjat vehetett át.

A minisztériumi rendelet szerint a díj kiemelkedő hatású oktatási – nevelési – gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért adományozható pedagógusok, főiskolai, illetve egyetemi oktatók részére.

Scherer Gabriella_IMG_0448-9_

Scherer Gabriella csaknem három évtizeden keresztül dolgozott az MNÁMK-ban, kezdetben német-történelem szakos tanárként, majd igazgatóként, később nyolc éven át az intézmény főigazgatójaként. Újító szellemű pedagógiai és intézményvezetői tevékenysége során elhivatottsággal és hitelesen népszerűsítette az élethosszig tartó tanulást és a tudásmegosztást mind Magyarországon, mind nemzetközi összefüggésben. Számos, a nevelésben, oktatásban aktuális innováció megvalósításában vállalt meghatározó szerepet a diákok és a pedagógusok kompetenciáinak fejlesztése, valamint a nevelés-oktatás megújítása érdekében.

Szakmai tapasztalatait jelenleg a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. oktatási és képzési koordinátoraként többek között az MNÁMK tagintézménye, a kecskeméti Mercedes-Benz Iskola fejlesztése területén kamatoztatja, hozzájárulva ezzel a gazdasági élet fontos szereplője és az oktatási rendszer szoros együttműködésének kialakításához.

Fiedler Antal

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr: Búcsú a 2024/25-ös ballagó évfolyamtól

Andreas Gering főigazgató: „Az élet nem futószalag – hanem kaland!”

Az MNÁMK Ifjúsági Tánccsoportja Athénban – egy különleges táncprojekt élményei

A bajai MNÁMK tizenegy táncos diákja három pedagógus kíséretében egy nemzetközi táncprojekt keretében Görögország fővárosába, Athénba látogatott.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

A 2022. évi népszámlálás adatainak elemzése

A 2022. évi népszámlálás végleges adatai 2023 őszén jelentek meg, amelyek alapján elemzések készültek a magyarországi németek létszámáról és összetételéről különböző szempontok szerint.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

Dr. Erdős Ferenc: Mór története

Az itt bemutatott 2002-ben megjelent kétnyelvű kiadvány nem pusztán egy helytörténeti monográfia, hanem méltó tisztelgés Mór múltja, értékei és közössége előtt.

Simányi Frigyes: Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei

Egy kötet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni, hogyan éltek elődeink a falusi mindennapokban és hogyan őrzik ezt a tudást ma a baranyai tájházak.