HírfolyamSzalagavató az Audi Hungaria ÁMK-ban

Szalagavató az Audi Hungaria ÁMK-ban

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Az elmúlt tanévben a járvány miatt elmaradt a szalagavató, de idén az alkalomnak megfelelően ünnepelhették a végzősöket – természetesen az érvényes járványügyi előírások betartása mellett.

Szalagavató_311 (Groß)

A győri intézmény – amely a „Kiváló külföldön működő német iskola” címet viseli – az ünnepélyesen feldíszített sportcsarnokban fogadta a két érettségiző osztály diákjait, szüleiket és tanáraikat, valamint a meghívott vendégeket.
Dirk Lange főigazgató-helyettes köszöntötte a jelenlévőket és bíztató, ugyanakkor elgondolkodtató szavakat intézett a végzősökhöz. Kiemelte a szalagavató hagyományának jelentőségét: a szalag az összetartozás jelképe, szimbolizálja a közösséget, amelynek a fiatalok részei, valamint az előttük álló közös célt is. A főigazgató-helyettes sok sikert kívánt a diákoknak – mind az ünnepséghez, mind az érettségire való felkészüléshez és a személyes életútjukhoz – hangsúlyozva, hogy az Audi Hungaria ÁMK-ban megszerzett tudással megfelelően felvértezve léphetnek ki a nagybetűs életbe.

Szalagavató_159 (Groß)

A szalagok ünnepélyes kitűzése mellett nem hiányozhatott a hagyományos osztálytánc, valamint a 12. és 11. osztályosok beszéde és köszöntője sem. A hivatalos program, amelyet többnyire vicces fotókból összeállított osztályvideók és zenés produkciók színesítettek, az érettségizők modern táncával végződött. Végül, a hagyománynak megfelelően, a végzős diákok felkérték szüleiket egy táncra.

Szalagavató_124 (Groß)

A német-magyar találkozások iskolájában megrendezett szalagavató ünnepség az interkulturális közösség, valamint a hagyomány és a modern kor összekapcsolódásának remek példája.

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.