HírfolyamÜnnepélyes bizonyítványosztó az Audi Hungaria Általános Művelődési Központban

Ünnepélyes bizonyítványosztó az Audi Hungaria Általános Művelődési Központban

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A győri intézmény érettségiző diákjai és a szakképzési tagozat végzősei június végén meghívott vendégek, szülők és tanárok jelenlétében ünnepélyes keretek között vehették át bizonyítványaikat.

Corinna Wesche főigazgató méltatta a tanulók szorgalmát, kitartását, és elszántságát, amelyeknek köszönhetően sikeres érettségi vizsgát tettek. A főigazgató szívélyes szavakkal gratulált a ballagó diákoknak és kívánt nekik boldogságot, sok sikert, valamint elismerését fejezte ki, az elmúlt három tanév, a pandémia okozta megterhelő körülményei alatt tanúsított rugalmasságukért és fegyelmezettségükért. Továbbá köszönetet mondott az intézmény fenntartójának, a tanári karnak, a szülői szervezet tagjainak és a szülőknek aktív támogatásukért. 

Az ünnepi műsor keretében sor került az érettségiző diákok búcsúztatására, köszönetnyilvánításokra és beszédekre.

A 2021/22-es tanév végén az intézmény negyedik „Idegennyelvű ipari és kereskedelmi technikus”-évfolyama tett sikeres záróvizsgát. Anja Schmiedel-Paul szakképzésért felelős vezető örömét fejezte ki, hogy a kétéves duális képzést sikeres vizsgával zárták a tanulók és megkezdhetik szakmai pályafutásukat. Ehhez szerencsét, boldog és sikeres életutat kívánt nekik.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nevében Boros Huber Mária gratulált diákoknak és tolmácsolta a kamara tudásközpontjának jókívánságait.

Az ünnepségen az érettségi, ill. szakképzési bizonyítványok, valamint nyelvvizsga bizonyítványok mellett a kimagasló eredményekért járó díjak átadására is sor került.

〰〰〰〰〰

Az Audi Hungaria ÁMK a világszerte 140 külföldön működő német iskolák egyike.
A 2021/22-es tanévben 608 diák látogatta az intézményt. Az óvodában 126 gyermeket neveltek.
A német-magyar találkozások iskolája 2019-ben elnyerte a „Kiváló külföldön működő német iskola” címet.
A tanév végén az ötödik évfolyam tett sikeres kettős német-magyar érettségi vizsgát, amellyel a diákok külföldi egyetemeken is folytathatják tanulmányaikat.
Az intézményben a 2017/18-as tanév óta duális szakképzési tagozat működik, ahol a tanulók idén negyedik alkalommal szereztek „Idegennyelvű ipari és kereskedelmi technikus”-végzettséget.
További információ az intézmény honlapján található:
www.audischule.hu

Forrás: Audi Hungaria ÁMK

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.