Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
8. „Oktoberschulfest” a győri Audi Hungaria Iskolaközpontban
A győri német-magyar találkozások iskolájában szeptember végén idén is megrendezték a hagyományos „Oktoberschulfest”-et, amely mára szervesen beépült az intézmény éves programjába.
A nagy sportcsarnok ezúttal is ünnepi díszbe öltözött, és több mint 1000 vendég gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljen. Az iskolai közösség tagjai mellett számos, a gazdasági és kulturális életből érkező meghívott vendég, valamint a közélet képviselői is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.
A rendezvényt az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Havassy Tünde, valamint Susanne Jurczyk, az iskola igazgatója közösen nyitották meg. Köszöntötték a vendégeket, és mindenkinek kellemes, vidám estét kívántak. Rövid beszédükben mindketten örömüket fejezték ki, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívást, és együtt ünnepelnek az iskolai közösséggel. Susanne Jurczyk beszédében annak a reményének is hangot adott, hogy az „Oktoberschulfest” hagyománya a jövőben is tovább él, hiszen ez a rendezvény kiváló lehetőséget teremt a találkozásra és kötetlen beszélgetésekre. Kiemelte továbbá, hogy a kitűnően megszervezett rendezvény fontos szerepet játszik az iskolai közösség összetartozásának erősítésében.
Az igazi fesztiváli hangulatról ezúttal a „Die Lausbuben” zenekar gondoskodott, amely hagyományos repertoárjának lendületes dallamaival hamar táncra csábította a vendégeket. A későbbi órákban a „Búgócsiga” zenekar vette át a színpadot, és ismert, közkedvelt slágerekkel gondoskodott a jó hangulatról. A vendégek lelkesen ropták a táncot a jól ismert dallamokra.
A büfé gazdag kínálatában természetesen a bajor konyha jellegzetes ételei is helyet kaptak: a kihagyhatatlan „Leberkäse”-zsemlétől és a sült kolbászoktól kezdve a közkedvelt sertéscsülökig számos kiadós finomság közül lehetett választani. Az édesszájúakat olyan finomságok várták, mint a szilvás sütemény vaníliaszósszal. A felnőtt vendégek többféle, frissen csapolt sör közül választhattak, emellett természetesen alkoholmentes italok és vegetáriánus ételek is rendelkezésre álltak. Az érkező diákokat egy-egy bajor pereccel és üdítővel is megvendégelték.
A gyerekekre idén is különböző játékállomások vártak, így ők is jól szórakozhattak, amíg szüleik élvezték a fesztiváli hangulatot. Különösen népszerű volt ismét a légvár és a léghoki, de a kézműves saroknál és az arcfestésnél is hosszú sorok alakultak ki.
Természetesen idén sem maradhatott el a tombola. A különböző partnercégek nagyvonalú támogatásának köszönhetően ezúttal is számos értékes tárgynyeremény és ajándékutalvány talált gazdára a szerencsés nyertesek között.



Összességében az idei „Oktoberschulfest” ismét sikeres rendezvénynek bizonyult. Az esemény a kulturális hagyományok ápolása mellett minden évben kiváló alkalmat teremt arra, hogy az iskolai közösség tagjai együtt ünnepeljenek, találkozzanak és kötetlenül töltsenek el egy estét. A rendezvény ezúttal is hozzájárult az összetartozás érzésének erősítéséhez a győri Audi Hungaria Iskolaközpont közösségében.
Audi Hungaria Iskolaközpont Győr



