Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeFőhír

Főhír

Szavazzon a kisebbségekre, szavazzon Európára!

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata támogatja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által indított kezdeményezést, hogy egymillió aláírást gyűjtsenek annak érdekében, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon az autoktón kisebbségek ügyével.

Vers- és prózamondó verseny immár tizedszer

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata május 16-án rendezte meg a Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Verseny 10. Országos Döntőjét. Mint minden évben, ezúttal is a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium adott otthont a rendezvénynek.

A kulisszák mögött – Nyílt nap a budapesti Német Nagykövetségen

A határnyitás és a Fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából a budapesti Német Nagykövetség 2014. május 17-én megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt.

Orbán-nap: A borászok ünnepe

Szent Orbán a borászok védőszentje. Idén többek között Mohácson, Velencében, Móron és Mádon is rendeznek borünnepet Orbán-napkor.

Az újra felfedezett hartai bútor

„Daniel Stein – Margaretha Keiber 1912” Az újra felfedezett hartai bútor címmel a Német Nemzetiségi Múzeum gyűjteményi anyagát bemutató időszaki kiállítás nyílt 2014 áprilisának végén Tatán.

Letették esküjüket a nemzetiségi szószólók

2014. május 6-án az Országgyűlés alakuló ülése után letették esküjüket a nemzetiségi szószólók a Parlamentben. A német nemzetiség szószólójának feladatát a következő négy évben Ritter Imre látja el.

Budapesten mutatkozott be Kőszegfalva

2014. május 7-én Kőszegfalva volt a Magyarországi Németek Háza vendége. A település 1712-től szerves részét alkotja Kőszegnek. A betelepülő svábok az itt élőkkel nem alakítottak ki szoros kapcsolatot, ennek következtében közösségük zárttá vált, így hagyományaik szinte változatlanul maradtak fenn.

Nyári továbbképzések pedagógusoknak

A Goethe Intézet idén nyáron is 11 egyhetes továbbképző szemináriumot kínál Magyarországon, melyekre szeretettel vár minden pedagógust. A továbbképzések Pécsen és Tokajban június 30. és július 19. között kerülnek megrendezésre. Május 21-ig várják a jelentkezéseket.

A babarci fúvószene ünnepe

45 éves a Babarci Ifjúsági Fúvószenekar - Sokan jöttek. Megszámlálhatatlanul sokan. A kultúrházban minden hely foglalt volt, így a közönség nagy része már csak az udvaron felállított padokon, kivetítőn kísérhette figyelemmel a jubileumi koncertet.

Meiner Mutter Lobgesang

Valeria Koch egy csodaszép versével köszöntjük az édesanyákat!

Nemzetiségi nap és Blickpunkt-vándorkiállítás Nagynyárádon

A Nagynyárádi Német, Horvát és Cigány Nemzetiségi Önkormányzatok 2014. április 26-án rendezték meg hagyományos közös nemzetiségi napjukat.

Lájkokra van szükségünk!

Támogassa a Zentrumot lájkokkal, hogy a rövidfilmjeinket bemutassák Dániában az Európa-napon. A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ három szpottal képviselteti magát a MiLaS pályázatán. Célunk, hogy a magyarországi németséget és anyanyelvünket szélesebb körben ismertté tegyük.

Választás 2024

Wahl 2024

Megalakult a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új közgyűlési testülete

Az országos német önkormányzat ünnepélyes alakuló ülésére október 19-én Budapesten, az önkormányzat központi székházában került sor.

Országos nemzetiségi önkormányzati képviselők átvették megbízóleveleiket

A megválasztott lengyel és német képviselőket a Nemzeti Választási Bizottság június 25-ére hívta meg az Országgyűlés Irodaházába, ahol a Nemzeti Választási Bizottság elnöke adta át a megbízóleveleket.

„Fontos, hogy továbbra is belső eszmecserék, különféle vélemények, de egységes cselekedetek jellemezzenek bennünket” 

Gond nélkül zajlottak a német nemzetiségi önkormányzati választások.

Nemzetiségi önkormányzati választások – Az MNOÖ elnökének videóüzenete

Magyarországi németek vagyunk. Vállaljuk!