alapértelmezettSchmidt Gabriella, Hetényi Ádám (szerk.): A dunaszekcsői németek

Schmidt Gabriella, Hetényi Ádám (szerk.): A dunaszekcsői németek

Dunaszekcső a Duna nyugati partján fekvő dél-magyarországi település Baja és Mohács között. Folyó menti fekvése miatt már az ókor óta lakott. A 18. században német telepesek érkeztek a területre, azóta ők a helység egyik meghatározó népcsoportja.

seetscher360

A helyi kisebbségi önkormányzat kiadásában megjelent könyv a dunaszekcsői németségről szól. Nevezhetjük heimatbuchnak is, de kicsit több, mint egy átlagos heimatbuch. Ez a kiadvány témáját tudományos igénnyel dolgozza fel: hét szakdolgozaton alapul, amelyek a dunaszekcsői helyismeret különböző részterületeit dolgozzák fel.

A mű viszonylag kevés helyet szentel a tulajdonképpeni helytörténetnek, a legtöbb fejezet néprajzi tárgyú, természetesen ezekben is szó esik a régebbi korok eseményeiről és szokásairól. Az olvasók megismerkednek a dunaszekcsőiek hétköznapi és ünnepi szokásaival is, ír a könyv a névmagyarosításokról és a helyi nyelvjárás hangtanáról is. A könyv sok képet közöl, melyek közül különösen a számos archív fotó érdekes.

Furcsa módon a német és magyar nyelvű fejezetek nincsenek egymástól elválasztva, ehelyett a páros oldalak német, a páratlanok magyar nyelvűek, de ettől a szépséghibától eltekintve igen szép és informatív kiadványról beszélhetünk, amelyet mindenkinek jó szívvel ajánlunk.

A kötethez DVD tartozik a község életének három epizódját bemutató felvételekkel.

Schmidt Gabriella, Hetényi Ádám (szerk.): Die Seetscher Deutschen = A dunaszekcsői németek
Dunaszekcső : Szekcsői Németek Kisebbségi Önkormányzata, 2011
336 o. : ill.
Nyelv: német-magyar

Magyarországi németek a budapesti könyvfesztiválon

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

A hét sváb atyafi a Zentrumnál vendégeskedett

Tóth Krisztina kétnyelvű bábelőadása vidám kalandokra hívta őszi családi programunk közönségét, ahol a humor, a fantázia és a váratlan fordulatok sem maradtak el.

Határokon át összeköt az oktatás

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Egy este, melynek fontos szerepe van egy közösség életében

A győri német-magyar találkozások iskolájában idén is megrendezték a hagyományos „Oktoberschulfest”-et, amely mára szervesen beépült az intézmény éves programjába.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.