alapértelmezettKoch Valéria emlékest és kiállítás

Koch Valéria emlékest és kiállítás

2018. február 28., szerda, 18.00 óra
Magyarországi Németek Háza (1062 Budapest, Lendvay u. 22.)

Koch vali nagy kalappal

2018. február 28-án, Koch Valéria halálának 20. évfordulóján kiállítással egybekötött emlékestet rendez a Zentrum, mely egyben első állomása a költő életművét méltató rendezvénysorozatnak.

Az ELTE Magyarországi Német Kutatóközpontja, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége és a költő hagyatéka gondozói együttműködésének eredménye az a vándorkiállítás, amely fényképek, a művekből merített és a költőt méltató idézetek, tárgyi emlékek segítségével tárja az olvasó elé az életpálya állomásait, az írónő sokoldalú munkásságát, érdeklődését, érzékeny és sziporkázó személyiségét.

Az est gerincét egy képes-hangos prezentáció alkotja: Az életpálya fontos állomásait fényképek, a témához kapcsolódó idézetek, kézirat-részletek jelenítik meg és az ezekhez kapcsolódó élő költői szó. Hatásukat, növeli majd, hogy a maguk választotta szövegeket az ELTE  egykori és mai német nemzetiségi szakos hallgatói, a Koch Valéria díj több kitüntetettje és a kiállítás és az est megálmodói és moderátorai, Wolfart-Stang Mária, Erb Maria és Schuth János adják elő.

A rendezvényhez kapcsolódó Facebook esemény >>>

〰〰〰〰〰

Screen Shot 2017-08-30 at 18.33.35

Szervező:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)

Partner:
ELTE Magyarországi Német Kutatóközpontja
Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége

Támogatók:
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Emberi Erőforrások Minisztériuma (NEMZ-KUL-18-0398)

Magyarországi németek a budapesti könyvfesztiválon

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

A hét sváb atyafi a Zentrumnál vendégeskedett

Tóth Krisztina kétnyelvű bábelőadása vidám kalandokra hívta őszi családi programunk közönségét, ahol a humor, a fantázia és a váratlan fordulatok sem maradtak el.

Határokon át összeköt az oktatás

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Egy este, melynek fontos szerepe van egy közösség életében

A győri német-magyar találkozások iskolájában idén is megrendezték a hagyományos „Oktoberschulfest”-et, amely mára szervesen beépült az intézmény éves programjába.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.