85 magyarországi német általános és középiskolából érkezett az a közel 200 diák, akiknek részvételével ma került megrendezésre a 18. Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Verseny országos döntője.
A „Zentrum-Programme im HdU” rendezvénysorozat egy kiállításmegnyitó, egy előadás, valamint egy kerekasztal-beszélgetés segítségével elevenítette fel e szőttes kapcsán a sváb nők sorsát.
A nemzetközi nőnaphoz kötődően szeretettel várunk minden érdeklődőt egy különleges kiállítás előadással és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött megnyitójára.
Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 150. évfordulója adott alkalmat a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége Képzőművészeti Szekciójának legújabb csoportkiállításának.
A Zentrum által szervezett Blickpunkt magyarországi német online fotóverseny 2021-es kiírásának döntős alkotásaiból összeállított válogatás Márton-napon, azaz november 11-én nyílt meg a helyi általános iskola aulájában.
A ,,Hü und Hott” a HdU-ban ,,Zentrum-Programme im HdU" sorozat legutóbbi rendezvényén Tanja Krebs, Stanislaus Müller-Härlin és Wolfgang Neumann rajzai kerültek kiállításra.
85 magyarországi német általános és középiskolából érkezett az a közel 200 diák, akiknek részvételével ma került megrendezésre a 18. Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Verseny országos döntője.
Szükség van a mai modern gasztrokultúrában is a hagyományos ételekre, így ajánljuk ezt a kiadványt minden főzni tudó embernek, hogy a hétköznapok ételeit egy kis hagyománnyal fűszerezhessék meg.
Becker Róbert legújabb kötetét, egy különleges mesekönyvet mutattunk be a „Zentrum-Programme im HdU” rendezvénysorozat legutóbbi eseményén a Magyarországi Németek Házában.