FőhírVíziók - Egy kiállítás képei, melyeken keresztül önmagunkra is találhatunk

Víziók – Egy kiállítás képei, melyeken keresztül önmagunkra is találhatunk

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Aki a Zentrum-Programme im HdU sorozat december 10-i rendezvényén oft lehetett, bizonyára új impulzusokkal, gondolatokkal és élményekkel gazdagodott, nemcsak a különleges festmények, hanem azok alkotóinak is köszönhetően. által is inspirálódva.

6_20211210_163800

Az est során a Magyarországi Németek Házának rendezvénytermében egy különleges hármas kiállítás megnyitójára és az ehhez kapcsolódó, Víziók című katalógus bemutatására került sor a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) és a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK) közös szervezésében.

5_IMGP1822

Schuth János, a VUdAK 1. elnöke nagy örömmel köszöntötte a három kiállító művészt: Hajdú Lászlót, Manfred Karscht és Kovács-Gombos Gábort, majd felkérte Wolfart János művészeti szakértőt, hogy mutassa be a festőművészeket, a kiállítást és az ahhoz kapcsolódó katalógust.

7_IMGP1828

Wolfart kiemelte, hogy ezúttal különleges, látomásszerű művekről beszélhetünk, melyek esetében a megfoghatatlanra, transzcendentálisra, egy másik világba vezető kapura érdemes gondolnunk. Bevezetőjében a három képzőművészt is bemutatta a közönségnek.

8_20211210_164528

Hajdú László 1969 óta él Szentendrén, mint az Új Művésztelep alapító tagja. Stílusát konstruktivista kolorizmusnak vagy kolorista konstruktivizmusnak nevezhetjük. Geometrikus művészetét harmóniákkal oldja, a különféle vonalak színekkel és azok átmeneteivel válnak éterivé, ahogyan az a kiállított képein is jól látható.

10_IMGP1857

Az egykori NDK-ból áttelepült Manfred Karsch művészetét szintén meghatározta a konstruktivizmus. Az elmúlt 10-12 évben elfordult a szigorú és sterilnek érzett geometrikus formáktól, festészetében nagyobb hangsúlyt fordít már a színekre ezeket azonban nemcsak ecsettel viszi fel, hanem spricceli és csurgatja is az adott felületre. Képein a természet, elsősorban az erdő ismerhető fel, ugyanakkor a közönséget „asszociatív absztrakcióra” invitálja.

11_IMGP1862

Kovács-Gombos Gábor műveit kortárs vallásos képzőművészetként értelmezhetjük. A művész több mint húsz éve az absztrakt vallásos-transzcendentális festészetnek szenteli művészetét egyfajta változatlan és összetéveszthetetlen időszerű-időtlen stílusban alkotva. A szemlélőben művei révén olyan benyomások és érzelmek keletkeznek, melyekből reményt és energiát meríthet, melyek által lelki élményhez, egyensúlyhoz juthat.

12_IMGP1869

Ahogy Wolfart is megjegyezte, a művészekről és művészetükről Víziók című kétnyelvű katalógusban még részletesebben olvashatunk. A reprodukciók természetesen nem tudják teljesen visszaadni azt, amit élőben láthatunk, az igényes kiadvány mégis jó ismerkedési alap a három művészt és sajátságos világukat illetően.

A művészekkel való izgalmas beszélgetés során a művész küldetéséről, alkotásról, világlátásról, illetve saját művészetről való véleménye kapcsán Kovács-Gombos Gábor mindhármójukra és a kiállításra vonatkozólag is igen találó gondolatokat fogalmazott meg. Itt kifejtette, hogy a természeten, a fényeken és jelenségeken, illetve a nagyobb, teremtett világon keresztül találhatunk vissza önmagunkhoz. Így inkább kellene a természet vagy a transzcendens absztrakt módú ábrázolására, mint az emberi alakok figuratív, reális szemléltetésére törekedni. A néző képzeletét nem szabadna megkötni a figuratív ábrázolással, hagyni kellene őt inkább az absztrakt művészet segítségével kötetlenül tovább gondolkodni, önmagát megtalálni a festmény foltjaiban, vonalaiban. A képnek és ezzel a művésznek is mindig mondania kell valamit, nemcsak egyfajta „önmagáért való dekoratív játékot játszania”.

A beszélgetést követően Bradean-Ebinger Nelu, Valentin István és Korb Angéla VUdAK-tagok olvastak fel műveikből. Azt pedig, hogy az alkotások milyen mondanivalót tartalmaznak, milyen hatással vannak a nézőkre, a rendezvény után mindenkinek lehetősége nyílt megvitatni az alkotókkal.

Frei Nándor
Fotók: Grund Lajos

〰〰〰〰〰

A kiállítás 2022. március 5-ig látogatható a Magyarországi Németek Házában (Budapest VI., Lendvay u. 22.) előzetes bejelentkezés alapján: info@zentrum.hu

〰〰〰〰〰

Partner:

  • Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége

Támogatók:

  • A Miniszterelnökségen keresztül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – NKUL-KP-1-2021/1-001912
  • Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

szponzorok_2021 másolat 3

„Már elnézést: Miért is kell az identitást keresni?”

A Neue Zeitung szerkesztősége alábbi német nyelvű írásában a 2026. szeptember 8-án elhunyt Krix Györgyre emlékezik.

Wagner János emlékkiállítás

A Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK), valamint a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) szeretettel várják az érdeklődőket a Wagner János 90. születésnapja alkalmából összeállított emlékkiállítás megnyitójára.

Lehetőség a jövőt alakítani

A győri Audi Hungaria Iskolaközpontban is megkezdődött az új tanév.

Az érem két oldala

Frankfurt adott otthont annak a háromnapos szakmai konferenciának, amelynek középpontjában a német kisebbségek, a kitelepítettek és a szülőföldjükön maradottak együttműködése, valamint a kulturális örökség megőrzésének és továbbadásának lehetőségei álltak.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.

Juhász Péter – Juhász Péterné Ballai Etelka Julianna: Emlékezzünk… Hajdúszoboszló a II. világháborúban

A több mint 100 oldalas publikáció nem csupán tudományos vagy helytörténeti jelentőséggel bír, hanem közösségi szempontból is kiemelkedő.