Sárdi János 1920-ban született Mohácson. Nagynyárádon töltötte egész életét, a kelmefestői iparengedélyt 1946-ban váltotta ki, s 1996-ig dolgozott, majd 2006-ban unokája tanítása céljából újból kiváltotta az engedélyt. Számtalan díjat kapott munkáiért, idén újabb kettőt, a Magyarországi Német Önkormányzat Arany Dísztű elismerését, és a Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarától az „Év kézművese” elismerést.

– Ki viszi tovább a mesterséget?

– A fiam vegyész lett, de kékfestéssel nem foglalkozik. Az egyik unokámat még tanítgattam, de ő aztán inkább elment Ausztriába boldogulni. Nemhogy a faluban nincs több kékfestő mester, de az egész országban is csak ketten csinálják. Egyikük Tolnán, a másik Tiszakécskén dolgozik, és most egy fiatal pár Győrben is belekezdett.

– Nem bánta meg, hogy több mint fél évszázadot erre áldozott az életéből?

– Kékfestőnek lenni Isten áldása. Ez a szakma kimeríthetetlen. Nyolc részből áll össze a munka, és gyönyörű dolgokat lehet így készíteni. Persze a divattal mindig lépést kellett tartani és azt sem könnyű elfogadni, hogy a portékát el is kell adni, így az ember hétköznap dolgozik, hétvégeken pedig járja az országot, a nagyvásárokat. Na, hát legfőképpen ez nem tetszett az unokámnak.

– Mi a titka ennek a népi mesterségnek?

– Csak azt mondhatom el, én hogy csináltam. Százszázalékos becsülettel és szeretettel, törekedve mindig a legjobb minőségre a felhasznált anyagokban és a befektetett munkában egyaránt.

– Milyen most a kereslet kékfestésre?

– Még most is kapok megrendeléseket mindenfelől, Japánból, sőt Ausztráliából is. Vendéglőkben, konyhákban újra kapós a kékfestéses díszítés, a népies ruházat is keresett. Csak az a nagy gond, hogy a használatos vegyszerek nagyon drágák, a kínai kész ruhák ennél sokkal olcsóbbak.

– Van még kívánsága az élettől?

– Kilencvenévesen azt kértem a templomban Istentől, hogy adjon nekem még további tíz esztendőt. Eddig sok csülökpörkölttel és jóféle villányi vörösborokkal jutottam el, s ugyanígy folytatom ezt az újabb szakaszt is Hally nevű puliforma kutyám kíséretében.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)