alapértelmezettAz MNÁMK összeköt

Az MNÁMK összeköt

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Nem szokatlan a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja életében, hogy egykori diákjai felsőfokú tanulmányaik kapcsán térnek vissza régi sikereik színhelyére. Így történt ez a közelmúltban három egykori MNÁMK-s diákkal, akik kötelező óvodai gyakorlatukat töltötték a bajai oktatási intézménynél. Mindegyikük a bajai Eötvös József Főiskola német nemzetiségi óvodapedagógus-hallgatója. Fiedler Antal velük beszélgetett.

〰〰〰〰〰

Nagyapáti Anna vagyok, az MNÁMK Szakgimnáziumában érettségiztem, majd a 13. évfolyam tanulója voltam. 23 éves vagyok, utolsó éves főiskolai hallgató, júniusban államvizsgázom. Egyszer már voltam itt az oviban nyári gyakorlaton, nagy örömmel jöttem újra vissza.

Nagyapati Anna

Sörös Lilinek hívnak, 21 éves, másodéves hallgató vagyok, szintén az EJF német nemzetiségi óvodapedagógus szakán. Az MNÁMK-ban jártam oviba, általános iskolába. A kötelező közösségi szolgálatomat is ebben az óvodában teljesítettem.

A nevem Nagy Mirtill. Az MNÁMK-ban érettségiztem, majd a Szegedi Tudományegyetem germanisztika szakán szereztem diplomát. Mivel nagyon szeretem a kisgyermekeket, az egyetem után döntöttem úgy, hogy beiratkozom az EJF nemzetiségi óvodapedagógus szakára, ahol most másodéves vagyok. Először jártam az itteni oviban. Megtetszett.

〰〰〰〰〰

Milyen szép emlékeket őriztek MNÁMK-s diákkorotokból? Elevenítsetek fel egyet, legyetek szívesek!

Sörös Lili: Életem egyik legjobb élménye a Bagolytúra, vagyis az a nap, amikor különböző programok mellett bent aludtunk az oviban. Az éjszakai bátorságpróba volt a kedvencem.

Nagy Mirtill: Azt hiszem, tizenegyedikes korunkban, a mi évfolyamunk utazhatott először Berlinbe. Gyönyörű helyeken jártunk, fontos információkat tudtunk meg a német történelemről, és az osztályunk is nagyon összekovácsolódott!

Nagy Mirtill

Nagyapáti Anna: Igazán jólesett tanáraim közvetlensége. Tetszett az a barátságos, ugyanakkor szakmailag következetes stílus, ami jellemezte őket. Jó szívvel gondolok vissza rájuk, ahogyan osztálytársaimra is, mert kiváló közösséget alkottunk!

Mi vagy esetleg ki motivált benneteket arra, hogy újra kapcsolatba kerüljetek az MNÁMK-val?

Nagy Mirtill: A diákként itt eltöltött öt évem alatt rengeteg szép emlékkel gazdagodtam. Az oviról is csak jót hallottam, szerettem volna részese lenni a hétköznapjainak. Örülök, hogy ez a gyakorlati időszakom alatt valamennyire sikerült! Boldogan dolgoznék itt a diplomám megszerzése után!

Sörös Lili: Aradi Anita volt az óvó nénim, miatta jöttem vissza most is. Emlékszem, miután vége lett az ovis pályafutásomnak és felkerültem az általános iskolába, minden nap meglátogattam Anita nénit. Nagyon szerettem gyermekként, és most sem csalódtam benne.

Nagyapáti Anna: Mint már említettem, nyáron töltöttem el itt az oviban egy rövid időszakot, így nem volt kérdés, hogy ha lehetséges, újra visszajövök. Baján lakom, nem is gondolkodtam abban, hogy másik településre menjek. Hívő emberként nyitottnak érzem magam az itteni munkára.

Zárásként hadd kérdezzem meg tőletek, hogy miért választottátok az óvónői hivatást?

Nagyapáti Anna: Kiskorom óta óvónő szeretnék lenni, mert rengeteg olyan tulajdonságom, ismeretem van, amit az óvodás korosztályban tudnék kamatoztatni. Nagy vágyam, hogy az ebben az intézményben legfontosabbnak tartott német nyelvoktatás és az általam képviselt keresztény értékek egyszerre legyenek jelen abban a munkában, amit végzek, vagyis szívesen dolgoznék ősztől az MNÁMK-ban.

Sörös Lili: Ahogy már említettem, életem meghatározó élménye volt az MNÁMK ovisának lenni, amiben óriási szerepet játszott Aradi Anita. Pályaválasztásomban is döntő motiváció volt a személye. Örülnék, ha együtt dolgozhatnék vele!

Nagy Mirtill: Örömmel foglalkozom a gyerekekkel. Szeretnék átadni nekik mindent abból a neveltetésből, amiben részesültem, abból az értékrendszerből, amit én kaptam. Boldogan tenném mindezt itt, az MNÁMK-ban!

A beszélgetést elégedett mosollyal hallgatta végig Bräutigamné Fekete Erika, az MNÁMK óvodájának vezetője. Elmondta, örül neki, hogy a hallgatók jól érezték magukat itt.Véleménye szerint ittlétükkel mindannyian gazdagodtak. Az MNÁMK óvónőitől a megszokottnál is nagyobb naprakészséget kívánt a tervezetek szakmai ellenőrzése, ugyanakkor számos új impulzus érte őket a három leendő kollegina által, vagyis kölcsönösen tanultak egymástól: jelenlegi óvónő a volt tanítványtól, az esetleges kolléganőtől és viszont. Jól is van ez így. Mert az MNÁMK összeköt.

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.