Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Schön war’s Daham!
Vannak kötelékek, amelyeket sem az idő, sem a távolság nem tud elszakítani. Ezt élhettük át 2026. október 4-én Mucsiban, amikor az Együtt Mucsiért Alapítvány és lelkes helyi civilek szervezésében a mucsi svábok kitelepítésének 80. évfordulójára emlékeztünk.
A megemlékezés attól is különleges volt, hogy nem csupán egy helyi rendezvény volt. Velünk voltak a kitelepítettek és leszármazottaik egy része is, akiket nyolc évtizeddel ezelőtt elszakítottak szülőfalujuktól. Közel ötven vendég érkezett Németországból, Hochheim környékéről, hogy lerója kegyeletét, felidézze családjuk történetét, és újra megérintse azt a földet, amelyet őseik egykor otthonuknak neveztek.
Sokuk számára ez nem egyszerű látogatás volt, hanem hazatérés.
A megemlékezés német-magyar misével kezdődött, amelyet Erb József atya celebrált. A két nyelven elhangzó imádságok és a közösen énekelt hagyományos Mária-énekek különleges légkört teremtettek.
A nap egyik legmeghatóbb szereplője a 90-es éveiben járó Karl Pelzer volt, akit tízéves fiúként a kitelepítés harmadik hullámával hurcoltak el szülőfalujából. Mucsiban az akkori lakosság mintegy 95 százalékát telepítették ki, ami országos viszonylatban is rendkívül súlyos veszteséget jelentett. Karl ma is emlékszik arra, ahogy gyermekként végigsétált az egyre inkább kiürülő utcákon, miközben a gazdáik után síró állatok hangja töltötte be a falut.
A családok elmentek, a házak kiürültek, egy egész közösség tűnt el szinte egyik napról a másikra.
Különösen megható pillanat volt a misén, amikor Karl Pelzer harmonikával kísérte a Mária-énekeket. Abban a pillanatban nemcsak egy hangszer szólt a templomban, hanem egy ember egész élettörténete. Nyolcvan évvel az elszakítás után egykori mucsi gyermekként ismét itt állt közöttünk, és zenéjével összekötötte mindazokat, akik valaha innen indultak el, és azokat is, akik ma is itt őrzik a falu emlékeit.
A misét követően a második világháborúban elesett mucsi hősök emlékművénél közös imával és főhajtással emlékeztünk mindazokra, akik előttünk jártak.
A hivatalos programokat követően a művelődési házban közös ebéd várta a vendégeket. Kérésüknek megfelelően hagyományos gulyás és mucsi rétes került az asztalra, amely a helyi civilek odaadó munkájának köszönhetően készülhetett el. Az asztalok mellett hamar életre keltek a régi történetek, családi emlékek és ismerős nevek. A Németországból érkezettek, a Magyarországon élő mucsi elszármazottak és a faluban maradt lakosok együtt idézték fel a múltat. Újra családok, rokoni szálak és régi barátságok történetei kerültek elő, miközben egy délutánra mindenkit ugyanaz az érzés kapcsolt össze: hogy Mucsi továbbra is közös otthonuk maradt az emlékeikben.
Délután a résztvevők megtekintették a helytörténeti gyűjteményt. A régi fényképek, használati tárgyak és dokumentumok sokakban erős érzelmeket ébresztettek. Többen könnyes szemmel ismerték fel egy-egy családtag nevét, egy régen látott arcot vagy olyan tárgyakat, amelyek felmenőik mindennapjait idézték fel. A program zárásaként a résztvevők ellátogattak a temetőbe is, ahol mécsesgyújtással és csendes főhajtással emlékeztek meg az itt nyugvó ősökről.
Az Együtt Mucsiért Alapítvány ezúton is hálásan köszöni minden önkéntesnek és civil segítőnek a munkáját, akik idejüket, energiájukat és szívüket adták ahhoz, hogy ez a nap méltó és emlékezetes lehessen.
A nap végére talán mindannyian ugyanazt éreztük. A hazalátogatók nem vendégként jártak közöttünk, hanem újra egy rövid időre otthon lehettek. És ha hazafelé indulva szívből mondhatták ki azt, ami az alkalomra készült emlékbor címkéjére is felkerült: „Schön war’s Daham!” – „Szép volt itthon”, akkor a megemlékezés elérte legfontosabb célját.
Együtt Mucsiért Alapítvány
Fotó: Gommermann Krisztina
További képek >>>