FőhírMozgásban a VUdAK - Az új roll-up-vándorkiállítás bemutatója

Mozgásban a VUdAK – Az új roll-up-vándorkiállítás bemutatója

2024. november 27., szerda, 18 óra
Magyarországi Németek Háza (1062 Budapest, Lendvay u. 22.)

A Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK) a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) támogatásának köszönhetően nyolc roll-upot készíthetett, amelyeken huszonöt magyarországi német művészen keresztül mutatják be a magyarországi német képzőművészetet. A rövid, informatív szövegeket Wolfart János írta, a tetszetős grafikai kivitelezésért pedig Volker Schwarz felelt. A vándorkiállítás eddig a kecskeméti Mercedes-Benz Iskolában és a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban volt látható. Most a budapesti Magyarországi Németek Házában mutatják be.

A művészek, akik bemutatásra kerülnek a roll-upokon: Bartl József, Berentz Péter, Breszkovics Bernadett, Damó István, Dechandt Antal, Forster Jakab, Frömmel Gyula, Hajdú László, Horváth Erzsébet, Jovián György, Kammerlohr-Kováts László, Manfred Karsch, Kovács-Gombos Gábor, König Róbert, Lehel Endre, Lieber Erzsébet, Lux Antal, Matzon Ákos, Misch Ádám, Volker Schwarz, Szegedi Csaba, Szily Géza, Trieb Zsuzsa, Wagner János és Wrobel Péter. 

A vendégeket köszönti: Schuth János, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége 1. elnöke
Bevezetőt mond: Waldmann-né Baudentisztl Éva, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökhelyettese
Előadást tart: Wolfart János, művészeti szakértő

A rendezvény nyelve: német

FONTOS! A rendezvény ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött. Részvételi szándékát legkésőbb november 26-a 9 óráig az alábbi e-mail címen jelezze: info@zentrum.hu
(Regisztráció jelentkezési sorrendben történik. A Facebook-on való részvétel jelölése nem elegendő!)

A rendezvényhez kapcsolódó Facebook-esemény >>>

〰〰〰〰〰

Szervezők:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár 
Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége 

Támogatók:
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül (NKUL-KP-1-2024/3-000590)

Magyarországi németek a budapesti könyvfesztiválon

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

A hét sváb atyafi a Zentrumnál vendégeskedett

Tóth Krisztina kétnyelvű bábelőadása vidám kalandokra hívta őszi családi programunk közönségét, ahol a humor, a fantázia és a váratlan fordulatok sem maradtak el.

Határokon át összeköt az oktatás

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Egy este, melynek fontos szerepe van egy közösség életében

A győri német-magyar találkozások iskolájában idén is megrendezték a hagyományos „Oktoberschulfest”-et, amely mára szervesen beépült az intézmény éves programjába.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.